A francia bajnok és Bajnokok Ligája-döntős Paris Saint-Germain labdarúgócsapata a mostani szezonra kölcsönvette az Evertontól Moise Keant, a liverpooli klub olasz válogatott támadóját.
A 20 éves csatára tavaly augusztusban, a Juventustól érkezett az Evertonhoz, és azóta – minden versenysorozatot figyelembe véve – 37 mérkőzésen négy gólt szerzett.
A PSG-nek most azért volt rá szüksége, mert Edinson Cavani és Eric Maxim Choupo-Moting szerződése lejárt, így Keannel erősítik meg a Neymart, Kylian Mbappét és Mauro Icardit is felvonultató támadósorukat.
Keannek esedékes volt a váltás, mert Carlo Ancelotti, az Everton olasz vezetőedzője kevés alkalommal számított rá kezdőként.
Szintén hétfőn jelentették be, hogy az FC Porto középpályása, Danilo Pereira ugyancsak kölcsönbe kerül a PSG-hez. A 29 éves futballista az idény végéig marad Párizsban, és a megállapodás szerint a francia klub a kölcsön lejárata után végleg megvásárolhatja.
A védekező középpályásként bevethető Pereira 2016-ban Európa-bajnok, tavaly pedig Nemzetek Ligája-győztes volt a portugál válogatottal, melynek színeiben eddig 39 meccsen lépett pályára.
Forrás: MTI
Kiemelt fotó: Michael Regan / POOL / AFP