Nemzetközi foci

„Ez a klubnál töltött éveim legsötétebb napja” – bizarr gól döntött az Európa Liga-selejtezőben

Az FC Köbenhavn nem tudott élni a hazai pálya előnyével, 1-0-ra kikapott otthon a horvát Rijekától az Európa Liga-selejtező playoffjában, így lemaradt a nemzetközi kupaszereplésről. Az előző szezonban még EL-negyeddöntőt játszó dán klubbal 2015 óta nem esett meg, hogy elvérzett volna a selejtezőben.

Ráadásul egy egészen furcsa góllal kapott ki a Koppenhága.

Franko Andrijasevic indult meg a horvát térfélről, három védő tartott vele, ám egyikük elcsúszott és átesett rajta a csapattársa is a tizenhatosnál. A horvát játékos ezután átemelte a kapust, a labda a lécen csattant, az akciót végigkövető Peter Ankersenről viszont a saját kapujába pattant a kipattanó.

Ez a klubnál töltött 11-12 évem legsötétebb napja. Ez hosszú és rövid távon is árt a projektünknek, ilyen még sosem voltunk az én irányításom alatt

– mondta később a sajtótájékoztatón a norvég Stale Solbakken, aki 2006 és 2011 között, majd 2013 óta a Köbenhavn vezetőedzője.

„Disznóság!” – szék is tört a BL-selejtező videobírós ítélete után
A Slavia Praha kevesebb, mint tíz percre volt attól, hogy bejusson a Bajnokok Ligája csoportkörébe, de aztán összeomlott a Midtjylland otthonában.

Európa Liga-selejtező, playoff

Basel (svájci)-CSZKA Szófia (bolgár) 1-3 (0-0)
Dundalk (ír)-Klaksvik (feröeri) 3-1 (1-0)
Young Boys (svájci)-Tirana (albán) 3-0 (1-0)
AEK Athén (görög)-VfL Wolfsburg (német) 2-1 (0-1)
Glasgow Rangers (skót)-Galatasaray (török) 2-1 (0-0)
Rio Ave (portugál)-AC Milan (olasz) 2-2 (0-0, 1-1, 2-1) – 11-esekkel: 8-9
Sporting Lisboa (portugál)-LASK Linz (osztrák) 1-4 (1-1)
Tottenham Hotspur (angol)-Makkabi Haifa (izraeli) 7-2 (4-1)
Standard Liege (belga)-MOL Fehérvár FC 3-1 (0-1)
Hapoel Beer Sheva (izraeli)-Plzen (cseh) 1-0 (1-0)
Dinamo Breszt (fehérorosz)-Ludogorec (bolgár) 0-2 (0-0)
FC Köbenhavn (dán)-Rijeka (horvát) 0-1 (0-1)
Legia Warszawa (lengyel)-Qarabag (azeri) 0-3 (0-0)
Sarajevo (bosnyák)-Celtic Glasgow (skót) 0-1 (0-0)
Ararat Armenia (örmény)-Crvena zvezda (szerb) 1-2 (0-1)
Charleroi (belga)-Lech Poznan (lengyel) 1-2 (0-2)
Dinamo Zagreb (horvát)-Flora (észt) 3-1 (2-0)
Liberec (cseh)-APOEL (ciprusi) 1-0 (0-0)
Malmö (svéd)-Granada (spanyol) 1-3 (1-1)
Rosenborg (norvég)-PSV Eindhoven (holland) 0-2 (0-1)
CFR Cluj (román)-Kuopio PS (finn) 3-1 (2-0)

 

A főtáblás csapatok:

1. kalap: Arsenal (angol), Tottenham Hotspur (angol), AS Roma (olasz), SSC Napoli (olasz), Benfica (portugál), Bayer Leverkusen (német), Villarreal (spanyol), CSZKA Moszkva (orosz), Braga (portugál), Gent (belga), PSV Eindhoven (holland), Celtic Glasgow (skót)

2. kalap: Dinamo Zagreb (horvát), Sparta Praha (cseh), Slavia Praha (cseh), Ludogorec (bolgár), Young Boys (svájci), Crvena zvezda (szerb), Rapid Wien (osztrák), Leicester City (angol), Qarabag (azeri), PAOK (görög), Standard Liege (belga), Real Sociedad (spanyol)

3. kalap: Granada (spanyol), AC Milan (olasz), AZ Alkmaar (holland), Feyenoord (holland), AEK Athén (görög), Makkabi Tel-Aviv (izraeli), Glasgow Rangers (skót), Molde (norvég), Hoffenheim (német), LASK Linz (osztrák), Hapoel Beer Sheva (izraeli), CFR Cluj (román)

4. kalap: Zorja Luhanszk (ukrán), Lille (francia), Nice (francia), Rijeka (horvát), Dundalk (ír), Slovan Liberec (cseh), Antwerp (belga), Lech Poznan (lengyel), Sivasspor (török), Wolfsberger (osztrák), Omonia (ciprusi), CSZKA Szófia (bolgár)

Olvasói sztorik