Nemzetközi foci bajnokok ligája

„Disznóság!” – szék is tört a BL-selejtező videobírós ítélete után

A Slavia Praha kevesebb, mint tíz percre volt attól, hogy bejusson a Bajnokok Ligája csoportkörébe, de aztán összeomlott a Midtjylland otthonában.

Karnyújtásnyira volt a Slavia Praha a Bajnokok Ligája csoportkörétől, ugyanis a hazai 0-0 után idegenben vezetést szerzett a Midtjylland ellen, és amikor a dánok kiegyenlítettek, az idegenben lőtt gól még mindig a cseh bajnoknak kedvezett – amelynek kezdőjében egyébként kilenc cseh játékos lépett pályára, további kettő pedig a kispadról állt be.

BL: megvan a 32-es mezőny, közülük kap ellenfelet a Fradi
A negyedik kalapból várja a sorsolást a magyar bajnok.

Aztán jött a 78. perc és egy szerencsétlen felszabadítási kísérlet után a levegőből aláhulló labda Tomas Holes kezére pattant a tizenhatoson belül, pedig a középpályás inkább azzal volt leginkább elfoglalva, hogy fogja a támadó kezét. A büntetőt befújták, Ondrej Kolar ugyanakkor kivédte a próbálkozást.

Jött aztán a VAR.

Visszanézték és kikockázták a történteket, és azt látták, Kolar mindkét lábával elmozdult a gólvonalról – centimétereken, de az is lehet, hogy millimétereken múlhatott az ítélet. A megismételt tizenegyest Alexander Scholz értékesítette a 84. percben, a Slavia pedig összeomlott a végére, további két gólt kapott, 4-1-es vereséget szenvedett és így a BL helyett majd az Európa Ligában folytatja.

Disznóság volt, hihetetlen

értékelt röviden a meccs után a kapus, Kolar, és a döntésen egyébként még az egyik dán lap is meglepődött, de a dr.dk újságírója azért nem bánta, hogy Midtjylland jött ki jól az ítéletből. A cikkíró azt is megjegyezte, nem csodálja, hogy a cseh oldalon összetört egy szék, amikor újrarúgatták a büntetőt.

Olvasói sztorik