Súlyosbodott a Fradi BL-ellenfelének válsága

Korábban a témában:

Azok után, hogy a Ferencváros ellen kétgólos hátrányról felállt, és 3-3-as döntetlent ért el a Molde labdarúgócsapata, a norvég bajnoki címvédő kilátástalan játékkal újabb – ráadásul hazai – vereséget szenvedett a norvég élvonalban.

Molde-edző: Nyerni megyünk Budapestre!
Erling Moe nem értette, hogy lehet így használni a videobírót.

A Nettavisen.no portál szerint a Sandefjord 1-0-s diadala tovább mélyítette a válságot, a Molde ugyanis a legutóbbi öt bajnokiját tekintve negyedszer kapott ki, így Erling Moe egyelőre 2. helyen álló sztárcsapata akár már vasárnap lecsúszhat a dobogóról.

Moe a meccset követően azt mondta, csalódás volt számára az első félidő, főleg, mert a csapat kevés önbizalommal játszott.

Ez nagyon gyenge teljesítmény volt Molde részéről

– nyilatkozta Jesper Mathisen, a TV2.no futballszakértője, aki szerint a csapat fél szemmel már a keddi, budapesti találkozóra figyelt.

„Amennyiben a csapat Magyarországon nyer, hatalmas összeggel gazdagodik, ezért magától értetődő, hogy a hangsúly azon a meccsen van. De ettől még az igaz, hogy sokkal magasabb színvonalon kell teljesíteniük, mint most” – tette hozzá.

Kiemelt fotó: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.