Nemzetközi foci

Lukakut annyira megviselte a vesztes döntő, hogy napokig meg sem szólalt

Szenzációsan sikerült Romelu Lukaku előző szezonja az Internél, rögtön az első évében 34 gólt szerzett, betalált az Európa Liga döntőjében is a Sevilla ellen. A lezárás azonban már nem volt ilyen szép, az ő öngóljával dőlt el ugyanis végül a finálé, azzal nyertek a spanyolok 3-2-re.

Az UEFA a szurkolóknak akar reményt adni, ezért lehetnek nézők a Szuperkupa-döntőn
Az UEFA elnöke szerint fura lett volna, ha nem lehetnek nézők a Szuperkupa-döntőn, miközben a magyar meccsekre korlátozás nélkül járhatnak a szurkolók.

A belga csatár annyira csalódott volt a történtek után, hogy át sem vette a neki járó ezüstérmet. Az ITV Twitter-bejegyzése alapján még ennél is jobban megviselte az öngól:

Nagyon nehéz pillanat volt számomra, utána négy napig nem is beszéltem. Aztán egy nap, amikor felkeltem, megértettem: veszíthetsz, de csak akkor, ha ezáltal megtanulsz győzni.

Az Inter a kupaszereplés miatt plusz pihenőt kapott, viszont a hétvégén már bekapcsolódik a Serie A-ba, otthon fogadja a Fiorentinát.

Kiemelt kép: Martin Meissner / POOL / AFP

Olvasói sztorik