Nemzetközi foci

Véresre verte a bírót, mert kiállította, de a rendőrök simán elengedték

Egy amatőr focimeccsen annyira feldühített egy játékost, amiért káromkodásért kiállította a játékvezető, hogy többször is megütötte a bírót.

Az Ealingben lejátszott meccset vezető Satyam Tokit akkorákat kapott, hogy vérzett a feje a támadás után. A rendőrök megvizsgálták az esetet, de megúszta a focista egy figyelmeztetéssel, ami a játékvezetőt sokkolta, mivel Toki szerint a fehér játékvezetők elleni támadások esetében büntetőeljárás indult a támadókkal szemben.

A kiállított futballistának korábban semmilyen rendőrségi ügye nem volt és bár csak figyelmeztetést kapott, ez későbbi esetleges bűntettnél súlyosbító körülmény lehet.

Ez egy indokolatlan támadás volt, nem értem, miért így döntött a rendőrség. A szemem fölött megsérültem, a mezem tiszta vér volt. Nem végezte jól a munkáját, aki ezt a döntést meghozta, korábbi incidenseket bíróságra vittek. Eredetileg nem akartam erről semmit mondani, de ezt már diszkriminációnak érzem

– idézi a BBC a pórul járt játékvezetőt, aki mellett a játékvezetői bizottság ügyvezető igazgatója, Martin Cassidy is kiállt, mivel a játékvezetőket nem védték meg eléggé ebben az ügyben.

„Úgy véljük, nem történik majd semmilyen érdemi változás, amíg tényleg meg nem ölnek egy bírót, ahogyan az más országokban már sajnos előfordult. Ha valaha ilyesmi történik, felidézzük majd a szövetségnek az összes alkalmat, amikor megvédhették volna a játékvezetőket, de nem tették meg. Ez az eset is egyike ezeknek” – mondta Cassidy.

Az eset

A rendőrséggel ellentétben a Londoni Labdarúgó Szövetség komoly szankcióval büntette a támadót, tíz évre szóló eltiltást kapott a futballista. A Sporting Club de Mundial egyébként azonnal kirúgta játékosát az eset után.

Olvasói sztorik