Nemzetközi foci

Neymart eltiltották, Álvaro González ellen fegyelmi indul

Két mérkőzésre szóló eltiltást kapott Neymar, a Paris Saint-Germain brazil labdarúgója, amiért megütötte az Olympique Marseille spanyol légiósát, Álvaro Gonzálezt a vasárnapi rangadón, írta az MTI.

Ugyanakkor utóbbi ellen fegyelmi eljárás indul állítólagos rasszista megnyilvánulásai miatt.

Neymart kiállították egy tasli miatt de sajnálja, hogy nem csapta le az ellenfelet
Egy gólt és öt kiállítást hozott a PSG-Marseille háború.

A vendég marseille-iek 1-0-s sikerét hozó találkozó hosszabbításában egymásnak ugrottak a két csapat játékosai egy szabálytalanság után. A tülekedésben Neymar a tarkóján megütötte Gonzálezt, ezért piros lapot kapott.

A pályáról levonulva többször azt mondta a bírónak: „Rasszizmus nem!” – miközben Álvaróra mutatott.

A meccs után a Twitteren azt írta, sajnálja, hogy nem az arcába ütött Álvarónak, aki szerinte az egész mérkőzésen provokálta.

Neymar már az első félidőben szólt a játékvezetőnek arról, hogy González rasszista megjegyzéseket tesz rá, ugyanakkor a spanyol tagadja a vádakat.

A mérkőzés végi incidensért a PSG hátvédje, Layvin Kurzawa hat, az OM védője, Jordan Amavi pedig három mérkőzéses eltiltást kapott. Neymar és csapattársa, Leandro Paredes két-két találkozón nem léphet pályára, és mindketten kaptak még egy összecsapásra szóló felfüggesztett büntetést. A marseille-i Dario Benedetto egy meccsen nem szerepelhet.

Kiemelt fotó: FRANCK FIFE / AFP

Olvasói sztorik