Nemzetközi foci

Klopp leszólta az oligarchák kezében lévő klubokat

Korábban a témában:

A rivális Chelsea teljesen más üzletpolitikát követ Jürgen Klopp, az angol futballbajnok Liverpool vezetőedzője szerint.

A londoni klub a jelenlegi átigazolási időszakban összesen már több mint 200 millió eurót költött Timo Werner, Kai Havertz, Ben Chilwell és Hakim Ziyech megszerzésére, akik épp olyan busás fizetést kapnak, mint az ingyen érkezett Thiago Silva és Malang Sarr. A Liverpool ezzel szemben mindössze 13 milliót adott ki a görög Konsztantinosz Cimikasz szerződtetésére.

A mai világban rengeteg a bizonytalanság, de néhány klub számára nem fontos, hogy mennyire bizonytalan a jövő. Ezek országok vagy oligarchák tulajdonában állnak. A miénk nem ilyen klub

– jelentette ki a német szakember.

Klopp kifejtette, nem tudnak egyik pillanatról a másikra megváltozni, és úgy viselkedni, ahogy a Chelsea. „Sok játékost vesznek, ami előnyt jelenthet, de ugyanakkor azt is, hogy gyorsan kell összeszokniuk. Ehhez rengeteg edzésmunkára van szükség”.

A Premier League következő idénye szombaton rajtol, az előző szezon júniusi újrakezdéséhez hasonlóan nézők nélkül. A Chelsea az első fordulóban a Brighton vendége lesz, míg a Liverpool a másodosztályból feljutott Leedset fogadja.

Kiemelt kép: BARBARA GINDL / APA / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.