Nemzetközi foci

Levezetni ment Katarba, de máris megmutatta, hogy ő a király

A 35 éves Santi Cazorla levezetés gyanánt a Villarrealból Katarba igazolt, ahol első meccsén egyből két góllal kezdett új csapatában, az al-Szaddban.

Cazorla csapata az al-Karitijath vendége volt, és a hazaiak ügyetlenkedése után a spanyol középpályás szerezte az első gólt: a kapus és a védő kicsit elszámolta magát a kirúgásnál, az al-Szadd így megszerezte a labdát, és Bagdad Bounedjah látványos, sarkazós lekészítése után Cazorla a léc alá lőtt.

A gólpasszos Bounedjah szerezte a második vendéggólt, majd jött az újabb Cazorla-villanás, gyönyörű balos lövést küldött a 16-oson kívülről a bal felsőbe.

A vége 5-1 lett az al-Szaddnak, amely erődemonstrációval kezdte a bajnokságot. Cazorla profi karrierje során megfordult a Villarrealban, a Málagában, a Recreativo Huelvában és az Arsenalban is, az angol csapattal nyert két FA-kupát és Szuperkupát, a spanyol válogatottal pedig 2012-ben Eb-győztes lett.

Cazorla esetében már az is csoda, hogy egyáltalán még játszik, mivel az Arsenal játékosaként egy Achilles-ín-sérülés után egy év alatt nyolc műtéten esett át,

és volt olyan időszak, amikor az amputáció is szóba került, mert a sebe elfertőződött.

Kiemelt kép: Maria Jose Segovia / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Olvasói sztorik