Nemzetközi foci bajnokok ligája

Akkorát bakizott egy bíró a BL-ben, hogy videóban üzent a vesztes csapat az UEFA-nak

A bosnyák bajnok FK Sarajevo videóban üzent az Európai Labdarúgó Szövetségnek (UEFA), hogy hangot adjon felháborodásának. A csapatot az hozta ki a sodrából, hogy a fehérorosz Dinamo Breszt elleni 2-1-re elveszített Bajnokok Ligája-selejtezőben a játékvezetés több súlyos hibát is vétett, legfőképp a les miatt meg nem adott második gólt fájlalta a Sarajevo.

A vereséggel értelemszerűen a BL-szereplést is bukták a bosnyákok, akik azonban nem akarták szó nélkül hagyni a botrányos bíráskodást, ezért videóban üzentek.

Úgy döntöttünk, hogy felszólalunk, mert az olyan kis nemzeteket, mint a miénk, könnyen félresöprik. Amit ma láttunk, az páratlan és erről az UEFA-nak is tudnia kell. Ennek a gólnak érvényesnek kellett volna lennie és gondoskodunk róla, hogy az UEFA minden részletről értesül. Ilyen bíráskodást és hibákat még soha nem láttunk és azt érezzük, ellopták tőlünk a tiszta versenyzés lehetőségét

– hallható a klub által közzétett videóban.

Komentar nakon utakmice – Sabrina Buljubašić

Comment after the match – Sabrina Buljubašić

Közzétette: FK Sarajevo – 2020. augusztus 26., szerda

Az európai szövetség egyelőre nem reagált az FK Sarajevo felhívására.

Bajnokok Ligája, selejtező, 2. kör

Dinamo Breszt (fehérorosz)-FK Sarajevo (bosnyák) 2-1 (1-1)
Legia Warszawa (lengyel)-Omonia Nicosia (ciprusi) 0-2 (0-0, 0-0, 0-1) – hosszabbítás után
CFR Cluj (román)-Dinamo Zagreb (horvát) 2-2 (0-1, 2-2, 2-2) – tizenegyesekkel: 5-6
PFK Ludogorec (bolgár)-FC Midtjylland (dán) 0-1 (0-0)
Young Boys (svájci)-KÍ Klaksvík (feröeri) 3-1 (0-0)
Celtic Glasgow (skót)-Ferencvárosi TC 1-2 (0-1)
NK Celje (szlovén)-Molde FK (norvég) 1-2 (1-0)
Qarabag FK (azeri)-Sheriff Tiraspol (moldovai) 2-1 (1-0)
FK Suduva (litván)-Makkabi Tel Aviv (izraeli) 0-3 (0-1)
Lokomotiv Zagreb (horvát)-Rapid Wien (osztrák) 0-1 (0-1)
AZ Alkmaar (holland)-Viktoria Plzen (cseh) 3-1 (0-0, 1-1, 2-1) – hosszabbítás után

Kiemelt kép: fksarajevo.ba

Olvasói sztorik