Nemzetközi foci

Lecserélték a keretet, de az új játékosok között is sok volt a koronavírusos

Újabb koronavírusos esetek miatt szombaton sem került sor a koszovói FC Pristina keddről elhalasztott gibraltári vendégjátékára a Lincoln Red Imps FC ellen a labdarúgó Európa-liga előselejtezőjében, írja az MTI. A találkozót eredetileg azért kellett elnapolni, mert nyolc koszovói játékos koronavírustesztje pozitív lett, és bár a csapat elutazott a miniállamba, az ottani hatóságok nem engedélyezték a mérkőzés megrendezését.

Ezt követően – az európai szövetség (UEFA) különleges szabálya adta lehetőséggel élve – a Pristina koszovói riválisaitól kért kölcsön játékosokat, és több együttes fel is ajánlotta futballistáit egy találkozóra. A Pristina színeiben nem léphettek volna pályára olyan labdarúgók, akik tagjai voltak az eredeti küldöttségnek, míg a húsz kölcsönzött játékosnak az előírások alapján vírusteszteken kellett átesnie, és akkor utazhattak Gibraltárra, ha ezek negatívak.

A Lincoln részéről ezúttal is minden játékos tesztje negatív lett, ők meg is jelentek a stadionban, ennek ellenére nem tudták megrendezni a találkozót, mivel a megelőző vizsgálat ismét nyolc koszovói futballistánál mutatott ki fertőzést.

Egyelőre nem tudni, hogy az UEFA újabb dátumot jelöl-e ki, vagy a gibraltári együttes léphet tovább a párharcból, amelynek továbbjutója a luxemburgi Union Titus Pétange csapatával találkozik az El-selejtező első körében jövő csütörtökön.

Kiemelt kép: ARMEND NIMANI / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.