Élő Nemzetközi foci

A Sevillát egyszerűen nem lehet megverni az EL-döntőben

A Sevilla 3-2-re győzött az Európa Liga döntőjében az Inter ellen, és ezzel a spanyol csapat hatodszor nyerte meg a második számú európai kupasorozatot.

A csapatok tettek róla, hogy ne kelljen attól tartanunk, hogy egy agyontaktikázott döntőt látunk, a 3. percben a Sevilla előtt adódott helyzet, de az ellentámadásból Lukaku büntetőt harcolt ki, amit be is lőtt.

Az Inter csatára sorozatban 11. EL-meccsén volt eredményes, ami rekord, és a brazil Ronaldo után ő lett a második, aki első milánói évében eljutott 34 gólig az összes sorozatot számolva.

Sokáig nem vezetett az Inter, mert jött az elődöntőben a MU ellen nyerőembernek bizonyuló De Jong, aki Jesús Navas beadása után szép mozdulattal fejelt gólt.

Lüktető volt a játék, mindkét csapat felvállalta a nyílt játékot, mégis egy pontrúgás hozta meg a meccs harmadik gólját, Banega beadása után De Jong gyönyörű ívelt fejesénél Handanovicnak esélye sem volt.

A holland csatár lett az első játékos, aki egy EL-döntőben két fejesgólt is szerzett.

De csak három percig állt jobban a Sevilla, mert Godín kiválóan robbant be egy Brozovic-szabadrúgásnál, és egyenlíteni tudott.

Godín a 2014-es BL-döntőben is gólt szerzett – akkor még az Atlético színeiben –, így a hatodik játékos lett, aki a BL-ben és az EL-ben is eredményes tudott lenni a fináléban.

A második félidőben kicsit visszavettek a csapatok, mindkét fél óvatosabbá vált, de Lukaku megszerezhette volna idénybeli 35. gólját, Bono azonban nagyot védett. Lukaku már ekkor is a fejét fogta, hát még akkor, amikor Diego Carlos ollózása után úgy ért bele a labdába, hogy azzal bevette a saját kapuját.

Az Internek még volt egy komoly egyenlítési lehetősége, de a csereként beállt Alexis Sánchez lövését a gólvonalról kivágta Koundé. Az utolsó percekben a Sevilla már húzta az időt, csalta a focit, tartotta a labdát, de bejött neki, mert hatodik EL-döntőjét is megnyerte az andalúz csapat. Conténak pedig első interes évében a Serie A után az EL-ben is az ezüst jutott.

Európa Liga, döntő:

Sevilla (spanyol) – Internazionale (olasz) 3-2 (2-2)
Köln, RheinEnergieStadion, zárt kapus
v.: Makkelie (holland)
Sevilla: Bono – Jesús Navas, Koundé, Diego Carlos (Gudelj, 86.), Reguilón – Jordán, Fernando, Banega – Ocampos (Munir, 70.), L. De Jong (en-Nesziri, 85.), Suso (F. Vázquez, 77.).
Inter: Handanovic – Godín (Candreva, 90.), De Vrij, Bastoni – D’Ambrosio (Moses, 78.), Barella, Brozovic, Gagliardini (Eriksen, 78.), A. Young – Lukaku, L. Martinez (A. Sánchez, 78.).
gól: L. De Jong (12., 33.), Diego Carlos (74.), illetve Lukaku (5., 11-esből), Godín (36.)
sárga lap: Diego Carlos (4.), Banega (45.), illetve Barella (41.), Bastoni (55.), Gagliardini (73.)

Kiemelt kép: MTI/EPA/Friedemann Vogel

Az EL-specialista Sevilla megint megnyerte a döntőt

Története során hatodszor nyerte meg az Európa Ligát a Sevilla, amely 3-2-re győzött az idei döntőben az Inter ellen. Az olaszok egy Lukaku-tizenegyessel szereztek vezetést, ám De Jong két fejese révén a spanyolok fordítottak. Ám az első félidő 2-2-vel zárult, mert Godín is szerzett egy szép fejesgólt. A második félidő már nem hozott ennyire nyílt focit, és a Sevilla végül egy szerencsés góllal nyerte meg a döntőt, Diego Carlos ollózásába Lukaku ért bele szerencsétlenül.

Hat perc a hosszabbítás

Ennyi ideje maradt az Internek. A csereként beállt Candreva majdnem egyenlített, de Bono védeni tudott.

Mi volt ott?!

Két Inter-csere is egyenlíthetett volna, előbb Moses került helyzetbe, de előle még menteni tudtak, majd Sánchez kotorta kapura a labdát, Koundé azonban a gólvonalnál eltakarította a labdát.

Ez is veszélyes volt

Banega sokadik szabadrúgása után Koundé emelkedett, de ez a fejes most nem volt olyan hatékony, mint De Jongé az első félidőben.

Öngól után vezet a Sevilla!

Banega pontrúgása után a felpattanó labdát Diego Carlos ollózta kapura, Lukaku pedig úgy kapott bele, hogy a saját kapuját vette be.

Ocampos lába eddig bírta

Az argentin szélső eddig is egy hatalmas kötéssel a combján játszott. Most leült a gyepre, bejöttek ugyan ápolni, de jelezték is, hogy csere lesz, ennyi volt. Munir jön a helyére.

Jé, Lukaku is tud hibázni?

A belga csatár saját térfeléről indulva lépett ki, a védőket maga mögött hagyta, de Bono óriásit védett. Szétcsapta magát, mint egy kézikapus, és elakadt benne a labda. Nagy ziccer volt!

Kicsit viszavettek a csapatok

Az őszinte, nyílt focit hozó első félidő után most mindkét brigád kicsit lassított a tempón, talán most esett le nekik, hogy ez egy döntő, és nem árt némi óvatosság.

Hogy indult meg a balhátvéd!

Reguilón hatalmas lendülettel tört be a 16-oson belülre, de éles szögből az oldalhálót trafálta telibe nagy erővel.

Sárgákban is 2-2

Bastoni lett a második Inter-játékos, aki sárgát kapott. Ebben a kategóriában is döntetlenre áll a két csapat.

Micsoda blokk volt!

Egy szép Inter-támadás végén Gagliardini lőhetett, de Diego Carlos beledobta magát a labda útjába. Lehet, hogy ezzel góltól mentette meg csapatát.

A Sevilla csinált már ilyet

2015-ben az ukrán Dnipro elleni EL-döntőben is négy gól született az első félidőben, akkor is egyenlő leosztásban. Akkor végül 3-2-es győzelemmel nyerte meg az EL-t a Sevilla.

Csak a szokásos az Intertől

Az olasz csapat utolsó tíz európai kupameccséből kilencszer eljutott legalább két gólig. Ahogyan ma is.

Nem sokáig vezetett a Sevilla

Kereken három percig. Aztán az Inter is kapott egy szabadrúgást, és Brozovic beadására Godín robbant be a legjobban. 2-2. Mi van itt?!

Olvasói sztorik