Nemzetközi foci

Miért üvöltötte le Tuchel a lipcsei edző fejét?

A lefújás utáni pillanatokban nem volt felhőtlen a PSG vezetőedzőjének, Thomas Tuchelnek az öröme, ugyanis miután csapata 3-0-ra legyőzte az RB Leipziget és ezzel bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, a német szakember a lipcseiek erőnléti edzőjével, Daniel Behlauval üvöltözött. Bár volt, aki szerint Behlau sértő megjegyzést tett a párizsiak egyik játékosára, Tuchel később azt mondta, másról volt szó.

Köztem és Julian [Nagelsmann] közt volt valami, ami a vezetőedzők közt rendben van, de egy harmadik fél is közbeszólt, azt pedig nem szeretem. Azóta rendeztük a dolgot

mondta később Tuchel.

Julian Nagelsmann, a lipcseiek vezetőedzője azt mondta, a sok szabálytalanságot kérte rajta számon honfitársa, amihez minden joga meg is volt. „Tényleg sok volt, elég csak ránézni a statisztikára. Nem így terveztük, egyszerűen sokszor elkéstünk védekezésben” – mondta Nagelsmann.

Az idén 50 éves PSG története során először játszhat majd a BL-döntőben. A PSG-nek 110 BL-mérkőzésre volt szüksége ehhez, ezzel megdöntötte az Arsenal rekordját, amely 1971 és 2006 között 90 BL-találkozót vívott meg, mire először bekerült a fináléba. Francia csapat eddig egyszer nyerte el a Bajnokok Ligája trófeáját, 1993-ban az Olympique Marseille verte a döntőben az AC Milant

Gulácsi: Most még csalódottak vagyunk, de pár nap múlva büszkék leszünk
A kapus és Orbán Willi is 2015-ben, a másodosztályban csatlakozott a lipcseiekhez, amellyel BL-elődöntőig jutottak.

Kiemelt kép: Sven Sonntag / augenklick/PICTURE POINT/ Sven S / dpa Picture-Alliance via AFP

Olvasói sztorik