Nemzetközi foci

Lőw Zsolt: Megérdemelten nyertünk, még ha egy kis szerencsénk is volt

Korábban a témában:

Lőw Zsolt, a Paris Saint-Germain másodedzője szerint némi szerencsére is szükségük volt ahhoz, hogy 2-1-re legyőzzék szerdán az Atalanta csapatát a labdarúgó Bajnokok Ligája lisszaboni negyeddöntőjében.

„A mérkőzés egészével elégedettek lehetünk, mert amire készültünk, és amit terveztünk, azt nagyjából sikerült megvalósítani a pályán. A kapott gólra nyilván nem számítottunk, az egy lepattanó labdából született egy szerencsétlen véletlen folytán” – nyilatkozta a magyar tréner csütörtökön az M1-nek.

Véget ért a PSG BL-rémálma, Neymar végre felnőhet
Az ötperces hosszabbításban kivívott szerdai győzelem sorsfordító lehet a katari pénzből gazdálkodó párizsiaknál.

A bergamóiak Mario Pasalic 27. percben szerzett találatával egészen a 90. percig vezettek, ekkor Marquinhos egyenlített, majd a rendes játékidő hosszabbításában Eric Choupo-Moting a párizsiak továbbjutást jelentő találatát is megszerezte.

A PSG története során másodszor – 1995 óta először – jutott elődöntőbe a Bajnokok Ligájában.

Lőw hozzátette, a francia együttesnek az első félidőben is voltak lehetőségei, játékosaiknak sikerült kibújniuk az Atalanta egészpályás letámadása alól, ami borzasztóan nehéz, hiszen ellenfelük egy az egyben védekezett szinte az egész pályán. „Sikerült megtalálnunk az ellenszert, és két-három alkalommal elég veszélyesek tudtunk lenni. Sajnos kimaradtak a helyzetek, és 1-0-s hátrányban fordultunk” – idézte fel Lőw.

A párizsi ünneplés a lefújás után, a videó elején Lőw Zsolt és a szakmai stáb tagjai borulnak Tuchel nyakába:

A második félidőben növelni tudták a nyomást, ami Kylian Mbappé beállásával tovább fokozódott, és sokkal inkább beszorították az olaszokat a saját térfelükre.

A második félidő alapján megérdemelten nyertük, még akkor is, ha az utolsó percekre hagytuk a döntést.

Lőw elmondta, hogy nagyon nehéz körülményekkel kellett megküzdeniük a felkészülés során. A koronavírus-járvány borzasztóan nagy hátrányt okozott a PSG-nek, ugyanis a szakmai stáb tagjai három és fél hónapig nem látták a csapatot, nem tudtak közösen edzeni. Amikor ez újra sikerült, akkor is csak kontrollált körülmények között, ötös-tízes csoportokban lehetett gyakorolni, és a bajnokságot sem fejezhették be.

Neymar a meccs legjobbja lett, de odaadta a díjat csapattársának
A PSG brazilja beállította Messi 12 éves BL-rekordját.

A tavaszi játékoskeret tagjai közül Edinson Cavani, Thomas Meunier és Tanguy Nianzou távozott, Kylian Mbappé megsérült – ezért szerdán csak csereként léphetett pályára –, ahogyan Marco Verratti is, Ángel Di María pedig eltiltás miatt hiányzott a negyeddöntőről. Tetézte a bajt, hogy Thomas Tuchel egy edzésbaleset során eltörte a bal lábát, a mérkőzést éppen ezért egy hűtőládán ülte végig, komoly fájdalmak közepette.

Szerencsére a mérkőzésen már nem történt rossz, vagy váratlan dolog, sőt azt mondom, egy kis szerencsénk is volt. (…) Igazán összekovácsolódott a társaság, ezért tudtuk, hogy ütőképes, jó csapatot tudunk pályára küldeni.

Lőw szerint 80-90 százalékos állapotban volt a PSG a szerdai meccsen, és hozzátette, az idő és a mérkőzések száma nagyon kevés volt ahhoz, hogy még jobb formába kerülhessenek. A párizsiak a legjobb négy között a csütörtök esti Atlético Madrid-RB Leipzig összecsapás győztesével találkoznak jövő kedden.

Kiemelt kép: David Ramos / AFP / POOL

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.