Nemzetközi foci

Sokat tanult Neymar elvesztéséből a Barcelona

Napra pontosan egy éve nagyon szomorú estéje volt a Barcelona futballszurkolóinak, a klub ugyanis 2017. augusztus 3-án jelentette be, hogy Neymar – minden bizonnyal új klubja, a PSG segítségével – kifizette a brazil labdarúgó kifizette a 222 millió eurós kivásárlási árát.

Van egy játékos, akitől nem akar megválni a Barca
Már egy 100 millió sajánlatot is visszautasítottak.

A Marca úgy tudja, a katalán klub most attól tart, hogy a bissau-guineai származású, spanyol U21-es válogatott Ansu Fati miatt is hasonló helyzetbe kerül.

Tavaly decemberben – hogy elijesszék a lehetséges érdeklődőket – a klubvezetés 2022-ig hosszabbított a 17 éves játékossal, az új megállapodásba pedig belefoglaltak egy 170 millió eurós kivásárlási záradékot.

Azonban a Neymar-ügy azt mutatta, hogy ez a pénz egy tőkeerős klubnak nem lehet akadály, így a vezetők be szeretnék biztosítani magukat teljesen.

A spanyol sportnapilap szerint a klub most olyan szerződést kínál a játékosnak, amely teljesen az első csapathoz köti,

az új kivásárlási összeg pedig 400 millió euró lesz – ez az összeg koronavírus-válság idején biztosan több lesz, mint elrettentő.

Kiemelt fotó: LLUIS GENE / AFP

Olvasói sztorik