Nemzetközi foci

Meg akarja tartani Szoboszlait a Salzburg

A világjárvány miatti leállást követően fantasztikus formában játszott Szoboszlai Dominik, akik bajnok és kupagyőztes volt a Salzburggal, miközben a szezon legjobbjának választották. Azóta a nemzetközi sajtó is az ő nevével van vele, hetekig tartotta magát a hír, hogy ha Ralf Ragnick lesz a Milan edzője, ő is megy Olaszországba – Ragnick végül nem egyezett meg a milánóiakkal –, nemrég pedig interjú jelent meg vele a France Footballban.

Spanyol élcsapat is kinézte magának Szoboszlai Dominikot
Nehéz kitalálni, hol folytatja majd a magyar középpályás.

Szóba került a Kronen Zeitung Christoph Freunddal, a salzburgiak sportigazgatójával készült cikkében is, a szakember pedig azt mondta:

Sok az érdeklődő Szoboszlai iránt, de nekünk az a tervünk, hogy megtartjuk.

A 19 éves játékos is úgy nyilatkozott korábban, hogy nem lesz csalódott, ha a szezont a Salzburgnál kell majd elkezdenie. A Milan mellett több nagycsapattal is hírbe hozták már és állítólag a Napolinál is komolyan elgondolkodtak rajta, hogy leszerződtessék.

Szoboszlai Dominik: Azt hittem, király vagyok és az edző a hülye, holott nyilván én voltam az
Azon kevés magyar futballista egyike, aki reális eséllyel vetheti meg a lábát valamelyik európai topbajnokság topklubjának kezdő tizenegyében. Nagyinterjú a Red Bull Salzburg 19 éves játékmesterével.

Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu

Olvasói sztorik