Nemzetközi foci

Mourinho úgy dicsérte a MU klasszisát, hogy közben bele is mart

Új Premier League-rekordot állított fel a Manchester United, amelynek 14 büntetőt ítéltek meg a nemrég véget ért bajnokságban. A MU végül odaért a BL-indulást jelentő harmadik helyre, és ebben óriási szerepe volt a január végén igazolt Bruno Fernandesnek, aki 14 bajnokin 8 góllal és 7 gólpasszal segítette újdonsült csapatát.

Bruno Fernandes megjött, és egyből húzóember lett: nagyon jól játszott, és beleillett a csapatba, amely sokat fejlődött általa. És azt is megmutatta, hogy ő a világ egyik legjobb tizenegyeslövője, mert vagy húsz gólt lőtt büntetőből

– mondta José Mourinho a honfitársáról.

A Tottenhammel az EL-indulást jelentő hatodik helyen végző Mourinho a rá jellemző módon azért eltúlozta a dolgokat, mivel Fernandes a nyolc bajnoki góljából négyet lőtt tizenegyesből. Igaz, értékesített egy-egy büntetőt az FA Kupáában és az Európa Ligában is, de a hat is elég messze van a húsztól.

Kiemelt kép: CARL RECINE / POOL / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.