Nemzetközi foci

Magyarellenes rigmusokat énekelve ünnepelték a kupagyőzelmet Bukarestben

Szerdán, a Román Kupa bukaresti döntőjében 1-0-ra nyert a Sepsiszentgyörgy ellen az FCSB. A gsp.ro másnap videót tett közzé a játékosok és a szurkolók ünnepléséről, akik magyarellenes rigmusokat is énekeltek közösen: „Románia a mi hazánk, harcolunk Magyarország ellen! Megkapjátok, hazátlanok!” Ezután az ultrák vezetője – aki a lap szerint hat év után, januárban szabadult a börtönből – beszédet is intézett a bukaresti játékosokhoz.

Több botrány is kapcsolódik a kupadöntőhöz. A szövetség nem válaszolt a sepsiszentgyörgyi klubnak azzal kapcsolatban, hogy játszhat-e a mérkőzésen Fülöp László, aki korábban két sárga lapot is kapott. Végül nem nevezték, nehogy az erdélyi csapat esetleges győzelme után megóvja a meccset az FCSB.

Hiába a megegyezés, nem került képernyőre a Sepsi kupadöntője
A románok egy órával a kezdés előtt jelezték, még sincs náluk a közvetítési jog.

És bár volt megállapodás a román és a magyar fél között arról, hogy az M4 Sport is közvetíti a találkozót, ám bő egy órával a kezdés előtt kiderült, a közvetítés elmarad. Az MTVA közleményében azt írta, megteszi a szükséges jogi lépéseket.

Frissítünk!

A Sepsi OSK kiadott hivatalos reakciót:

Sepsi OSK: nem a diszkriminációra!

A Sepsi OSK vezetősége mélységes csalódással vette tudomásul, hogy továbbra sem szűnnek a csapatunkat célzó idegengyűlölő, xenofób szurkolói megnyilvánulások.

Lapértesülések szerint a Román Kupa döntőjét követően a győztes FCSB szurkolói magyarellenes rigmusokkal ünnepelték a Sepsi OSK elleni sikert, de az esetről készült videofelvételen az is látszik, hogy a bukaresti csapat játékosait sem zavarták az uszító megnyilvánulások.

A Sepsi OSK elítéli a szélsőséges megnyilvánulások jelenlétét a sport világában és arra kéri az illetékes hatóságokat, hogy hozzák meg a megfelelő büntető intézkedéseket. A FCSB klubtól pedig elvárjuk, hogy nyilvánosan is határolódjon el az esettől.
A Sepsi OSK reményét fejezi ki, hogy a jövőben a klubok olyan intézkedéseket foganatosítanak, amelyek toleranciára és a különböző közösségek tiszteletben tartására ösztönzik a szurkolókat.

Olvasói sztorik