Bár két éve úgy tűnhetett, az argentin Marcelo Bielsa már túl van pályája zenitjén, a 64 éves edző-menedzser csaknem évtizedes európai karrierje legnagyobb sikerét aratta azzal, hogy a Leeds Unitedet tizenhat év után visszavitte a Premier League-be.
A hír ugyan még csak két napos, de Angus Kinnear már a Bajnokok Ligája szereplésről álmodozik. A klubigazgató szerint az első osztályba való feljutás csak az „alaptábor” az együttes számára.
Amellett, hogy most ünnepelünk és nagyon izgatottak vagyunk, vissza kell térnünk oda, ahova tartozunk. Azért kell dolgoznunk a következő években, hogy a Leeds olyan dolgokért harcolhasson, amiért egy ilyen múltú klubnak harcolnia kell: a legjobb helyezésekért és a Bajnokok Ligája szereplésért
– jelentette ki Kinnear, aki 2017 óta vezeti a klubot.
Az ügyvezető bízik abban, hogy a csapatot edző Marcelo Bielsa meghosszabbítja a mostani idény végén lejáró szerződését. „Pontosan tudja, milyen irányba szeretné vinni ezt a klubot. A legnehezebb vele kapcsolatban, hogy a szándékai kicsit mindig titokzatosak, de szerintem beleszeretett a Leedsbe” – fogalmazott Kinnear az argentin szakvezetővel kapcsolatban.
A háromszoros angol bajnok Leeds United a másodosztály aranyérmeseként, 16 év után szerepelhet ősztől ismét a Premier League-ben. Az együttes 1998 és 2003 között folyamatosan az európai kupaporondon volt érdekelt, 2001-ben elődöntőig jutott a Bajnokok Ligájában.
(Kiemelt kép: George Wood/Getty Images)