Nemzetközi foci

Megvan, ki irányítja a Barcát a következő szezonban

Josep Maria Bartomeu klubelnök hétfőn bejelentette, hogy a következő szezonban is Quique Setién lesz az FC Barcelona vezetőedzője.

A Barcelona elnöke megvédte Quique Setiént
Sokak már Setién leváltásáról álmodoznak, de nem a katalánok első embere.

A januárban kinevezett edző szerződése egyébként is 2022 nyaráig szól, de a mutatott játék és az eredmény is a vártnál jóval gyengébbre sikerült. Bartomeu elnök a spanyol TV3-nak ennek ellenére úgy nyilatkozott, hogy az edző és a vezetőség is úgy számol, hogy a következő két évet a katalánok kispadján tölti majd a szakember.

A januárban menesztett Ernesto Valverde két és fél szezonon keresztül irányította az FC Barcelonát és év elején első helyen állt ugyan a Barca, mégis mennie kellett. Setién csapata egy ponttal van lemaradva a Real Madrid mögött, amely ráadásul egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.

Kiemelt kép: Tim Clayton/Corbis via Getty Images

Olvasói sztorik