Nemzetközi foci

Griezmann megsérült, kihagyhatja a szezonhajrát

Antoine Griezmann sérülés miatt kihagyhatja a címvédő FC Barcelona hátralévő két mérkőzését a spanyol labdarúgó-bajnokság most zajló idényében, írja az MTI. A francia támadó a Valladolid otthonában 1-0-ra megnyert találkozón a RAC 1 rádióállomás szerint kisebb sérülést szenvedett, míg a Mundo Deportivo sportnapilap azt írta, hogy

emiatt vélhetően ki kell hagynia a csütörtöki Osasuna, valamint a vasárnapi, Alavés elleni bajnoki találkozót.

A szombati összecsapáson Griezmannt a szünetben cserélték le – helyére Luis Suárez állt be –, addigra már kialakult a későbbi végeredmény.

Csak Henrynak sikerült az, amit Messi idén összehozott
Vidal góljával hozta a kötelezőt a Barca.

A tavaly nyáron szerződtetett Griezmann – aki a Barcelona legutóbbi három bajnokiján kezdő volt – azon kevés játékosok egyike volt a katalánok keretében, akire eddig minden mérkőzésen bevethető volt, miután sérült és eltiltott sem volt. A 29 éves támadó a szezonban 46 találkozón 15-ször volt eredményes, és csak a Sevilla elleni bajnoki találkozón maradt a kispadon.

A tabellán második helyen álló Barcelona szombati győzelmével ismét egypontosra csökkentette hátrányát az éllovas Real Madriddal szemben, a fővárosiak azonban egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak, mert a 36. fordulóban csak a hétfői játéknapon lépnek pályára.

Kiemelt kép: JOSE JORDAN / AFP

Olvasói sztorik