Nemzetközi foci

Messi még akkor is gólpasszt ad, amikor nem akar

A Barcelona az élre állt a spanyol bajnokságban, miután a 31. fordulóban otthon verte 1-0-ra az Athletic Bilbaót. A győztes gólt egy csereember, Ivan Rakitic szerezte.

Öngól miatt örülhetnek most Madridban
Lendületben van az Atlético, míg a leállás előtt hullámzó volt a csapat teljesítménye, addig most már hármas győzelmi szériában van.

Érdekes volt ránézni a Barca kezdőjére. Benne volt az az Antoine Griezmann, aki sajtóhírek szerint a napokban egy edzésen összekapott Lionel Messivel és az az Arthur is, akiről a katalánok állítólag már megegyeztek a Juventusszal. Lehet ezek miatt is, de az első félidőben a Bilbaónak voltak nagyobb helyzetei, igaz, kihasználatlanul maradtak.

Megegyezett a Barca és a Juve a 80 milliós játékosról
Más kérdés, hogy ő nem feltétlen akarja elhagyni Barcelonát, pedig Olaszországban rá építenék a játékot.

A 68. percben aztán egy olyan szituáció volt, ami biztosan napokig beszédtéma lesz Spanyolországban. Yeray Alvarez tisztázott bevetődve, Messi pedig rálépett a lábára, a – tegyük hozzá madridi – Marca szerint piros lapot úszott meg az argentin, sárgát sem kapott.

Messi végül főszereplő lett: próbált helyzetbe kerülni a 71. percben, az egyik csele után pedig pont a tizenhatoson belülre robbanó, amúgy csereként beálló Ivan Rakitic elé pattant a labda, a horvát középpályás pedig megszerezte a meccs egyetlen gólját.

Nagyon úgy tűnik, hogy az argentin át akarta fűzni a védőt és elpattant tőle a labda, de ha ezt gólpassznak szánta, akkor viszont zseniális meglátás volt.

A folytatásban Raúl Garcia még fejjel kihagyott egy üres kapus lehetőséget, valamint kapufát lőtt a Barca. A katalánok így három ponttal vezetnek a Real Madrid előtt, amely szerdán a Mallorcát fogadja.

La Liga, 31. forduló

FC Barcelona-Athletic Bilbao 1-0 (0-0)
Gólszerző: Rakitic (71.)

Kiemelt kép: PAU BARRENA / AFP

Olvasói sztorik