Az 1930-ban alapított Torpedo Moszkva a Szovjetunió egyik legsikeresebb csapata volt: az élvonalbeli bajnokság mind a 46 szezonjában részt vett, ezalatt hat bajnoki címet és 15 Szovjet Kupa-döntőt nyerve. Moszkva a futball epicentruma volt ebben az időben, a Torpedo mellett a Szpartak 12-szeres bajnokká és tízszeres kupagyőztessé vált, míg a CSZKA hét bajnoki címet és öt Szovjet Kupa-elsőséget söpört be. A verseny óriási volt, ám a Torpedo a 20. század végén leszakadt.
A Szovjetunió darabokra hullásakor a legtöbb egyesületnek, így a Torpedónak is anyagi gondjai támadtak. A klub legfőbb támogatója az a ZIL volt ekkoriban, amely a szovjet időkben a legnagyobb autó- és kamiongyárnak számított. Oroszország gazdasági válsága végképp megpecsételte a gyár sorsát 1997-ben, ezért végül a ZIL úgy döntött, legjobb lesz eladni a Torpedót a Luzsniki OJSC-nek.
Itt jön az első csavar a történetben: Valerij Noszov, a ZIL vezérigazgatója úgy döntött, továbbra is akar egy focicsapatot, ezért megalapították a Torpedo ZIL-t az orosz negyedosztályban. Nem sokan számítottak rá, de az újdonsült klub szárnyalt, vagy ha már torpedó, inkább süvített előre az első pillanattól kezdve. Az első két évben egyaránt magasabb osztályba lépett a ZIL, 1999-ben ugyan épphogy, de lemaradt az élvonalba jutásról, ám ezt a következő idényben már sikeresen megugrotta a csapat.
Innentől a ZIL számára a bentmaradás lett a prioritás, két évig három ponton múlt, hogy nem esett ki a csapat az élvonalból, miközben a Torpedo Moszkva az élmezőnybe tartozott. Ha nem lett volna elég két hasonló csapatnév és klubcímer, 2003-ban a történelem ismételte önmagát: anyagi gondok miatt a ZIL eladta a csapatát, majd ezután megalapították a Torpedo RG Moszkvát.
Az őrületet végül a ZIL Torpedo oldotta fel, amely Torpedo-Metallurgra cserélte a nevét, az új tulajdonosnak, a Norilsk Nickelnek pedig komoly tervei voltak:
- Valentin Ivanov, az ősi Torpedo Moszkva legendás csatárát nevezték ki edzőnek,
- megszerezték az első Torpedo stadion használati jogát is,
- a tervek szerint pedig Krasznojarszkba, Szibériába telepítették volna a csapatot, ahol a Norilsk Nickel székhelye van, és ahonnan állami támogatást remélt a klub.
Végül maradt a Metallurg Moszkvában, mert Krasznojarszk polgármestere úgy döntött, másra fordítja a város pénzét. Az állam azonban nem hagyta magára a csapatot, így átnevezték FC Moszkvára, amelytől azt remélték, könnyeben eladhatóvá válik külföldön is, ahogyan például az AS Roma, a Liverpool FC vagy a Koppenhága csapata is rögtön azonosítható, melyik csapat városa.
2003-ra így aztán a Premjer Ligában az FC Moszkva és a Torpedo Moszkva szerepelt, az amatőr ligában pedig a Torpedo RG Moszkva indult.
Figo felesége nem kért a moszkvai sapkákból
Az FC Moszkva rögös úton haladt, első két évében egy Orosz Kupa-elődöntőt tudott felmutatni, így elkerülhetetlenné vált az edzőcsere. Leonyid Szluckijt ültették a kispadra 2005-ben, aki tíz évvel később az ország kirakatcsapatát rakta össze – igaz, már a CSZKA Moszkvánál. Az ő irányításával az FC Moszkva is azonnal megtáltosodott,
- rögtön a nyitó fordulóban 3-1-re verte a Szpartak Moszkvát,
- a folytatásban elkapta a Zenitet és a Dinamo Moszkvát is,
- a Premjer Liga ötödik helyével eljutott a csapat az európai kupaporondra.
Kisvártatva ambiciózus projekt lett a lesajnált FC Moszkvából, és olyan játékosokat próbált szerződtetni az egyesület, mint Josszi Benajun, sőt Luís Figo már az aláírás küszöbén állt, amikor a felesége közölte, biztosan nem költözik Oroszországba. Az Intertoto Kupában azért nyert egy párharcot a Szluckij-csapat, a fehérorosz MTZ-RIPO elleni továbbjutás után a Hertha viszont már túl nehéz ellenfélnek bizonyult, berlini 0-0 után a Dárdai Pállal felálló németek idegenben 2-0-ra nyertek.
Ez az európai kaland épp elég volt némi plusz bevételhez és hírveréshez, amivel elhozhatta az FC Moszkva Szergej Szemakot a Paris Saint-Germaintől, és a cselgép argentin Pablo Barrientost. Eközben becenévre is szert tett az együttes: a moszkvai polgármester, Jurij Luzskov mindig a csapat címerével ellátott sapkában nézte a meccseket, amit aztán a szurkolók is követtek, így egyszerűen „caps”, vagyis sapkák lett a klub szinonimája.
Az FC Moszkva a következő idényben, 2007-ben már egyértelműen fel tudta venni a versenyt a Zenittel és a Szpartakkal. A csapat negyedik helyen végzett a bajnokságban és az Orosz Kupa döntőjében a Lokomotiv Moszkva csak a kétszer tizenöt perces hosszabbításban tudott nyerni.
Szluckij remek munkát végzett, így elhappolta a CSZKA Moszkva, amellyel később három bajnoki címet, két Orosz Kupát és két szuperkupát is nyert. Az FC Moszkvának azonban edzőre volt szüksége, és olyan nevekkel dobálózott a média, mint például Vicente del Bosque. A spanyol helyett végül ukrán edzője lett a fővárosiaknak: az 1975-ben Aranylabdát nyerő Oleh Blohin.
Az összes torpedó besült
Az FC Moszkvánál Blohin után újabb és újabb sztárok nevét dobták be lehetséges érkezőként, a klub pedig szintet akart lépni. Végül az oroszok úgy döntöttek, a Barcelonából megszerzett Maxi López mellé az U20-as világbajnokságot időközben megnyerő argentin csapat támadóiból is szerződtetnek egyet. Asztalhoz ültek Ángel Di Maríával, Éver Banegával és Maximiliano Moralezzel is, a választás végül utóbbira esett. Ha hinni lehet a pletykáknak, Barrientos Ezequiel Lavezzit is próbálta a csapatba hozatni, de ha igaz is volt, nem lett belőle semmi.
A nagy nevek és izgalmas tervek dacára csúfos kudarccá vált az első Blohin-féle szezon. Az új edző szigorral bánt a játékosaival, a These football times beszámolója szerint, amikor Blohin meglátta az aprócska Moralezt a maga 159 centijével, azonnal felhördült:
Ez meg miféle törpe?!
A belső feszültségek után kilencedik lett a többre hivatott csapat, ami megpecsételte az egész klub sorsát. A liga egyik legrosszabb nézőszámát produkáló egyesület tulajdonosa még mindig a Norilsk Nickel volt, amelynek a társtulajdonosa, Mikail Prokorov eladta a tulajdonrészét az üzlettársának. Csakhogy Prokorov volt az, akit valójában érdekelt a futball, az új vezérigazgató, Vlagyimir Potanin egyedüli tulajdonossá vált, és bár Oroszország egyik leggazdagabb emberének számít, egy csöppet sem érdekli a foci.
Furcsa módon nem akarták eladni az FC Moszkvát, egyszerűen visszasorolták az amatőrök közé. A fővárosiak helyét az Alania Vlagyikavkaz vette át a másodosztály harmadik helyezettjeként. Az utolsó szalmaszál a csapat rajongója, Moszkva polgármestere lehetett volna, de Luzskovot 2010 őszén leváltották a posztjáról, ezzel elzárult az utolsó pénzcsap is, a klub az év végén megszűnt.
Általában fordítva szokott történni, de a három Torpedo közül az első, egyben legősibb klub az egyetlen, amelyik jelenleg is működik: a félbeszakadó szezonban a másodosztály negyedik helyén állt. 2009-ben a ZIL újra megvásárolta a tulajdonjogát, 2015-re újra az orosz első osztályba is bejutott, de a bentmaradás már nem jött össze, sőt a harmadosztályba is visszacsúszott a Torpedo Moszkva.
A Torpedo RG Moszkva az FC Moszkva sorsára jutott: 2011-ben végleg megszűnt anélkül, hogy bármilyen markáns nyomot hagyott volna maga után.
Kiemelt kép: Snas Levshin/Epsilon/Getty Images
Ahol a futball esze és szíve találkozik!
Válogatott írások a legjobbaktól.
Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!
Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.
Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.
