Az 1930-ban alapított Torpedo Moszkva a Szovjetunió egyik legsikeresebb csapata volt: az élvonalbeli bajnokság mind a 46 szezonjában részt vett, ezalatt hat bajnoki címet és 15 Szovjet Kupa-döntőt nyerve. Moszkva a futball epicentruma volt ebben az időben, a Torpedo mellett a Szpartak 12-szeres bajnokká és tízszeres kupagyőztessé vált, míg a CSZKA hét bajnoki címet és öt Szovjet Kupa-elsőséget söpört be. A verseny óriási volt, ám a Torpedo a 20. század végén leszakadt.
A Szovjetunió darabokra hullásakor a legtöbb egyesületnek, így a Torpedónak is anyagi gondjai támadtak. A klub legfőbb támogatója az a ZIL volt ekkoriban, amely a szovjet időkben a legnagyobb autó- és kamiongyárnak számított. Oroszország gazdasági válsága végképp megpecsételte a gyár sorsát 1997-ben, ezért végül a ZIL úgy döntött, legjobb lesz eladni a Torpedót a Luzsniki OJSC-nek.
Itt jön az első csavar a történetben: Valerij Noszov, a ZIL vezérigazgatója úgy döntött, továbbra is akar egy focicsapatot, ezért megalapították a Torpedo ZIL-t az orosz negyedosztályban. Nem sokan számítottak rá, de az újdonsült klub szárnyalt, vagy ha már torpedó, inkább süvített előre az első pillanattól kezdve. Az első két évben egyaránt magasabb osztályba lépett a ZIL, 1999-ben ugyan épphogy, de lemaradt az élvonalba jutásról, ám ezt a következő idényben már sikeresen megugrotta a csapat.
Az orosz első osztályban 2001-ben így aztán már két Torpedo szerepelt, az egyik a Torpedo Moszkva, amelyet eredetileg eladtak, a másik pedig a Torpedo ZIL.
Innentől a ZIL számára a bentmaradás lett a prioritás, két évig három ponton múlt, hogy nem esett ki a csapat az élvonalból, miközben a Torpedo Moszkva az élmezőnybe tartozott. Ha nem lett volna elég két hasonló csapatnév és klubcímer, 2003-ban a történelem ismételte önmagát: anyagi gondok miatt a ZIL eladta a csapatát, majd ezután megalapították a Torpedo RG Moszkvát.
Az őrületet végül a ZIL Torpedo oldotta fel, amely Torpedo-Metallurgra cserélte a nevét, az új tulajdonosnak, a Norilsk Nickelnek pedig komoly tervei voltak:
- Valentin Ivanov, az ősi Torpedo Moszkva legendás csatárát nevezték ki edzőnek,
- megszerezték az első Torpedo stadion használati jogát is,
- a tervek szerint pedig Krasznojarszkba, Szibériába telepítették volna a csapatot, ahol a Norilsk Nickel székhelye van, és ahonnan állami támogatást remélt a klub.
Végül maradt a Metallurg Moszkvában, mert Krasznojarszk polgármestere úgy döntött, másra fordítja a város pénzét. Az állam azonban nem hagyta magára a csapatot, így átnevezték FC Moszkvára, amelytől azt remélték, könnyeben eladhatóvá válik külföldön is, ahogyan például az AS Roma, a Liverpool FC vagy a Koppenhága csapata is rögtön azonosítható, melyik csapat városa.
2003-ra így aztán a Premjer Ligában az FC Moszkva és a Torpedo Moszkva szerepelt, az amatőr ligában pedig a Torpedo RG Moszkva indult.
Figo felesége nem kért a moszkvai sapkákból
Az FC Moszkva rögös úton haladt, első két évében egy Orosz Kupa-elődöntőt tudott felmutatni, így elkerülhetetlenné vált az edzőcsere. Leonyid Szluckijt ültették a kispadra 2005-ben, aki tíz évvel később az ország kirakatcsapatát rakta össze – igaz, már a CSZKA Moszkvánál. Az ő irányításával az FC Moszkva is azonnal megtáltosodott,
- rögtön a nyitó fordulóban 3-1-re verte a Szpartak Moszkvát,
- a folytatásban elkapta a Zenitet és a Dinamo Moszkvát is,
- a Premjer Liga ötödik helyével eljutott a csapat az európai kupaporondra.
Kisvártatva ambiciózus projekt lett a lesajnált FC Moszkvából, és olyan játékosokat próbált szerződtetni az egyesület, mint Josszi Benajun, sőt Luís Figo már az aláírás küszöbén állt, amikor a felesége közölte, biztosan nem költözik Oroszországba. Az Intertoto Kupában azért nyert egy párharcot a Szluckij-csapat, a fehérorosz MTZ-RIPO elleni továbbjutás után a Hertha viszont már túl nehéz ellenfélnek bizonyult, berlini 0-0 után a Dárdai Pállal felálló németek idegenben 2-0-ra nyertek.
Ez az európai kaland épp elég volt némi plusz bevételhez és hírveréshez, amivel elhozhatta az FC Moszkva Szergej Szemakot a Paris Saint-Germaintől, és a cselgép argentin Pablo Barrientost. Eközben becenévre is szert tett az együttes: a moszkvai polgármester, Jurij Luzskov mindig a csapat címerével ellátott sapkában nézte a meccseket, amit aztán a szurkolók is követtek, így egyszerűen „caps”, vagyis sapkák lett a klub szinonimája.
Az FC Moszkva a következő idényben, 2007-ben már egyértelműen fel tudta venni a versenyt a Zenittel és a Szpartakkal. A csapat negyedik helyen végzett a bajnokságban és az Orosz Kupa döntőjében a Lokomotiv Moszkva csak a kétszer tizenöt perces hosszabbításban tudott nyerni.
Szluckij remek munkát végzett, így elhappolta a CSZKA Moszkva, amellyel később három bajnoki címet, két Orosz Kupát és két szuperkupát is nyert. Az FC Moszkvának azonban edzőre volt szüksége, és olyan nevekkel dobálózott a média, mint például Vicente del Bosque. A spanyol helyett végül ukrán edzője lett a fővárosiaknak: az 1975-ben Aranylabdát nyerő Oleh Blohin.
Az összes torpedó besült
Az FC Moszkvánál Blohin után újabb és újabb sztárok nevét dobták be lehetséges érkezőként, a klub pedig szintet akart lépni. Végül az oroszok úgy döntöttek, a Barcelonából megszerzett Maxi López mellé az U20-as világbajnokságot időközben megnyerő argentin csapat támadóiból is szerződtetnek egyet. Asztalhoz ültek Ángel Di Maríával, Éver Banegával és Maximiliano Moralezzel is, a választás végül utóbbira esett. Ha hinni lehet a pletykáknak, Barrientos Ezequiel Lavezzit is próbálta a csapatba hozatni, de ha igaz is volt, nem lett belőle semmi.
A nagy nevek és izgalmas tervek dacára csúfos kudarccá vált az első Blohin-féle szezon. Az új edző szigorral bánt a játékosaival, a These football times beszámolója szerint, amikor Blohin meglátta az aprócska Moralezt a maga 159 centijével, azonnal felhördült:
Ez meg miféle törpe?!
A belső feszültségek után kilencedik lett a többre hivatott csapat, ami megpecsételte az egész klub sorsát. A liga egyik legrosszabb nézőszámát produkáló egyesület tulajdonosa még mindig a Norilsk Nickel volt, amelynek a társtulajdonosa, Mikail Prokorov eladta a tulajdonrészét az üzlettársának. Csakhogy Prokorov volt az, akit valójában érdekelt a futball, az új vezérigazgató, Vlagyimir Potanin egyedüli tulajdonossá vált, és bár Oroszország egyik leggazdagabb emberének számít, egy csöppet sem érdekli a foci.
2010. február 4-én a Norilsk Nickel bejelentette, hogy nem finanszírozzák tovább a klubot, a játékosok pedig szabadon igazolhatnak új csapatba.
Furcsa módon nem akarták eladni az FC Moszkvát, egyszerűen visszasorolták az amatőrök közé. A fővárosiak helyét az Alania Vlagyikavkaz vette át a másodosztály harmadik helyezettjeként. Az utolsó szalmaszál a csapat rajongója, Moszkva polgármestere lehetett volna, de Luzskovot 2010 őszén leváltották a posztjáról, ezzel elzárult az utolsó pénzcsap is, a klub az év végén megszűnt.
Általában fordítva szokott történni, de a három Torpedo közül az első, egyben legősibb klub az egyetlen, amelyik jelenleg is működik: a félbeszakadó szezonban a másodosztály negyedik helyén állt. 2009-ben a ZIL újra megvásárolta a tulajdonjogát, 2015-re újra az orosz első osztályba is bejutott, de a bentmaradás már nem jött össze, sőt a harmadosztályba is visszacsúszott a Torpedo Moszkva.
A Torpedo RG Moszkva az FC Moszkva sorsára jutott: 2011-ben végleg megszűnt anélkül, hogy bármilyen markáns nyomot hagyott volna maga után.
Kiemelt kép: Snas Levshin/Epsilon/Getty Images
