Nemzetközi foci

65 milliót és két játékost ajánlott a Barca egy 20 éves focistáért

Bár a spanyol bajnokság még egyelőre csak az újraindulás előtt áll, a nyár beköszöntével egyre több az átigazolási pletyka és ezek egyik főszereplője természetesen a Barcelona. Most a Serie A utolsó helyén álló Brescia elnöke, Massimo Cellino mondta azt, hogy az egyik játékosukat, Sandro Tonalit kinézték a katalánok.

A Barcelona 65 millió eurót tett az asztalra, plusz két érdekes játékost, akik fejenként 7,5 milliót érnek, az egyikük védő.

Ami érdekes, hogy a Mundo Deportivo cikke szerint az olaszok nen fogadták el ezt az ajánlatot. Viszont ez még a világjárvány kitörése előtt volt, azaz nem kizárt, hogy újratárgyalják a helyzetet a csapatok, ráadásul az elmúlt hetek hírei szerint a Barca nagyon erőlteti a játékoscserés megoldást, azaz lehet a Brescia többeket, viszont kevesebb pénzt kapna a 20 éves, háromszoros olasz válogatott középpályásért.

Kiemelt kép: MARCO BERTORELLO / AFP

Olvasói sztorik