Nemzetközi foci

Kleinheisler László kiállítása után szabadultak el az indulatok

A HNK Rijeka 3-2-re legyőzte a Horvát Kupa elődöntőjében az NK Osijeket, de nem a döntőbe jutástól maradt emlékezetes a mérkőzés.

A Kleinheisler Lászlóval felálló eszéki vendégcsapat 2-0-ra elhúzott, ám a magyar középpályás elkésett becsúszása miatt megkapta második sárga lapját. Az Osijeknek már ez sem tetszett, de igazán akkor forrtak fel az indulatok, amikor egy végtelenül könnyű síppal befújt büntetőhöz jutott a hazai együttes: az eszékiek brazil védője, Talys simán elfejelte a labdát, az ellenfele őt találta el, a játékvezető mégis tizenegyest ítélt. A Rijeka ezzel egyenlítettek, majd a 86. percben Sterling Yatéké a győztes gólt is megszerezte.

Igor Pajac pocsékul vezette a találkozót, mindkét oldal hevesen reklamált az ítéletek miatt, a hazaiak kispadjától is kiállított egy védőt, de a lefújás után olyan lincshangulat volt, hogy a biztonságiaknak kellett lekísérni a játékvezetőt a pályáról. Ehhez pedig jön még a csattanó: Horvátországban már bevezették a videobírót, Pajac egyszerűen nem élt a lehetőséggel.

A fináléban a szerencsésen továbbjutó Rijeka ellenfele a zágrábi NK Lokomotiva lesz.

Olvasói sztorik