Elengedi kulcsemberét az Ajax, de nem bagóért

Donny van de Beeket fél Európa szívesen látná.
Kapcsolódó cikkek

Az Ajax ügyvezető igazgatója, Edwin van der Sar megerősítette, hogy a klub beleegyezik a középpályás Donny van de Beek távozásába, de csakis megfelelő átigazolási díj ellenében.

A 23 éves, tízszeres holland válogatott középpályás neve felmerült a Tottenham, a Manchester United, a Barcelona és a Real Madrid csapatainál is. Nem véletlenül, hiszen az előző idényben 34 bajnokin kilenc gólt szerzett, a 2019-2020-as szezonban pedig 23 mérkőzésen nyolcszor volt eredményes.

Az amszterdamiak egy kulcsemberről már lemondhatnak nyáron, hiszen Hakim Zijes 40 millió euróért a Chelsea-nél folytatja, ugyanakkor Van der Sar nem szeretné olcsón kiárusítani játékosait – még akkor sem, ha a koronavírus-járvány komoly pénzügyi hatással bír.

„Tavaly szóbeli megállapodást kötöttünk Andre Onanával, Nicolas Tagliaficóval és Van de Beekkel, hogy segítünk egymásnak: ők maradnak egy szezont, mi pedig segítünk a pályafutásuk következő lépésében.

Az biztos, hogy az érdeklődő klubok nem kapnak félárú kedvezményt, ezt elfelejthetik

mondta.

Az Ajax tavaly 150 millió eurót keresett Frenkie de Jong (Barcelona) és Matthijs de Ligt (Juventus) eladásával, és Van der Sar úgy véli, hogy az Ajax továbbra is megkérheti a játékosok árát.

Természetesen a 150 és 200 millió eurós átigazolások eltűntek. De azt hiszem, hogy még mindig nagy értéknek számítanak az Ajax játékosai

– tette hozzá.

Kiemelt fotó: JAVIER SORIANO / AFP