Nemzetközi foci sport

Éppen ettől féltek annyira a Manchester Citynél

Kevin De Bruyne, a belga futballválogatott és a Manchester City középpályása otthagyhatja angol klubját, ha csapatát két évre eltiltják a Bajnokok Ligája-részvételtől.

A kizárás a Premier League-ben szereplő klubot az európai szövetség (UEFA) részéről fenyegeti, amely februárban – korábbi pénzügyi szabálytalanságok miatt – határozott úgy, hogy 30 millió eurós büntetés mellett a 2020/21-es és a 2021/22-es nemzetközi klubszezonból száműzi a Cityt, amely az ítélet ellen a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) fellebbezett. A CAS még nem hozott döntést, írja az MTI.

Minden idők csapata lehetett volna, de lebuktak
Nem sok hiányzott ahhoz, hogy a Manchester Cityt a valaha volt legjobb fociklubok között emlegessük.

„Most csak várok, mi lesz. A klubomnál nyugtatgatnak, hogy a bíróság előtt mi nyerünk, de csak a hivatalos ítélet ismeretében tudok dönteni a folytatásról. Két év európai kupaindulás nélkül nekem túl sok, ha csak egy évre szól a kizárás, arra még azt mondom, meglátjuk” – nyilatkozta a HLN belga lapnak a 28 éves De Bruyne, akinek manchesteri szerződése 2023 nyaráig szól.

Az UEFA februári közleménye szerint a Citynél tapasztalt szabálytalanságok a 2012 és 2016 közötti időszakban történtek, a klub pedig nem működött együtt a kivizsgálás során. A pénzügyi Fair Play alapja az, hogy egy egyesület nem költhet többet, mint amennyi a bevétele.

A Premier League-ben címvédő City jelenleg második, vagyis BL-indulást érő helyen áll a koronavírus-járvány miatt szünetelő bajnokságban.

A kiemelt képen a Manchester City játékosai ünneplik De Bruynét (balról a harmadik) a Real Madrid elleni BL-nyolcaddöntő szerzett gólja után. Fotó: BURAK AKBULUT / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.