Nemzetközi foci

Megkapja a francia bajnoki címet a PSG

Sajtóhírek szerint győztest hirdetnek a félbeszakított sorozatban.

Kedden megírtuk: Edouard Philippe francia miniszterelnök befejezettnek nyilvánította a professzionális sportligák 2019–2020-as idényét.

A kormányfő a nemzetgyűlés előtt mondott beszédében kifejtette, hogy nem lehet folytatni többek között a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt labdarúgószezont sem.

Már akkor úgy tűnt, hogy ebben az esetben a 12 pontos előnnyel éllovas Paris Saint-Germain tekinthető bajnoknak.

A március közepe óta szünetelő Ligue 1 akkor még nem reagált Philippe bejelentésére, és hivatalosan azóta sincs végeredmény, a csütörtöki sajtóhírek azonban azt erősítik meg, hogy a PSG valóban megkapja majd az aranyat, annak ellenére, hogy a 38 fordulóból csupán 28-at rendeztek meg.

Lőw Zsolt kiakadt, szerinte a BL-ben is óriási hátrányba kerül a PSG
Sokakat sokkolt a francia miniszterelnök bejelentése.

Kiemelt kép: FRANCK FIFE / AFP 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.