Nemzetközi foci sport

Három topcsapat áll sorban Ter Stegenért

A Barcelona szünetelteti a tárgyalásokat német kapusával a hosszabbításról.

A Barcelona labdarúgócsapata szünetelteti a tárgyalásokat német kapusával, Marc-André ter Stegennel, akivel már hónapok óta szerződésének módosításáról egyeztet.

A Sport spanyol napilap információja szerint a katalánok azért hozták meg ezt a döntést, mert a koronavírus-járvány miatt megváltozott helyzetben a megállapodás előtt szeretnének egyértelmű képet kapni gazdasági lehetőségekiről. Ter Stegen menedzsere, Gerd vom Bruch elfogadta a klub álláspontját.

Alakul a Barcelona, Juventus játékoscsere
Arthur kell az olaszoknak, és képben van több klasszis.

A lap kiemelte: a Barcelonánál kulcsfontosságúnak tartják, hogy meghosszabbítsák a kapus 2022 nyarán lejáró szerződését, illetve már most módosítsanak a fizetésén. Utóbbira azért van sürgősen szükség, mert jelenleg már néhány kiegészítő játékos is többet keres a csapathoz 2014-ben került Ter Stegennél.

A német labdarúgó fokozatosan épült be a csapatba, amelynek aztán alapemberévé vált. Lapértesülések szerint a csatár Lionel Messi és a középpályás Frenkie de Jong mellett Ter Stegen a harmadik olyan játékos, akitől semmiképpen nem válnának meg a katalánok.

Amennyiben viszont nem sikerül megegyezniük, mégis kénytelenek lesznek elgondolkodni az eladásáról, hiszen neves – és tehetős – kérőkben nincs hiány. A nemzetközi sportsajtó hírei szerint Ter Stegent a Manchester City, a Juventus és a Bayern München is szívesen szerződtetné.

Kiemelt kép: Jose Breton / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.