Nemzetközi foci

Newcastle United: szupercsapatot és BL-szereplést hoz a tulajdonosváltás?

Demba Ba mert nagyot álmodni.

Volt szó az uruguayi Edinson Cavani (PSG) és a belga Dries Mertens (Napoli) megszerzéséről, de készült mém arról is, hogy a Newcastle United már Leo Messivel, Kylian Mbappéval és Cristiano Ronaldóval rohamoz.

Ez utóbbi „terv” alighanem megmarad a humor szintjén, ám azt mindenki biztosra veszi Angliában, hogy a tulajdonosváltás új időszak kezdetét jelenti a „szarkák” számára. A klub korábbi támadója, Demba Ba például egyenesen arról beszélt, hogy a Newcastle ismét harcban lesz a bajnoki címért a Premier League-ben, és visszatér a Bajnokok Ligájába.

Másik csapat lesz, ez meggyőződésem. A gazdasági megerősödés nemcsak a klubnak, hanem a Premier League-nek is jót tesz majd

– mondta Ba a Sky Sportsnak.

Az egyesületet a Mohamed bin Szalmán koronaherceg nevével fémjelzett szaúdi konzorcium akarja megvenni, az üzlet kapcsán már csak az „utolsó simítások” vannak hátra, miután a vevő letette a tizenhét millió fontos előleget, és már mindenben megegyezett a jelenlegi tulajdonossal, Mike Ashleyvel.

Ha létrejön a tulajdonosváltás, nagyon boldog leszek, mert imádom a Newcastle Unitedet

– mondta a szenegáli válogatott Ba, aki 2011 és 2013 között 58 meccsen 29 gólt szerzett az együttes színeiben.

A négyszeres angol bajnok Newcastle legutóbb a 2002-03-as szezonban szerepelt a BL főtábláján, ugyanebben az idényben érte el 21. századi legjobb helyezését a bajnokságban, harmadik lett. Azóta kétszer is kiesett az élvonalból, jelenleg pedig a 13. helyen áll a PL-ben – írja az MTI.

Kiemelt kép: IAN KINGTON / AFP

Olvasói sztorik