Nemzetközi foci

Megszólalt az egészségügyi miniszter: hogy lesz ebből foci a LaLigában?

A Barca nem kényszeríti a futballistáit, hogy pályára lépjenek.

A spanyol egészségügyi miniszter szerint nem számíthatnak arra, hogy a nyár előtt újraindul a labdarúgó-bajnokság.

Óvatlan lennék, ha azt mondanám, hogy a profi futball még a nyár előtt visszatér

– jelentette ki Salvador Illa, hozzátéve, hogy folyamatosan figyelik a vírus terjedését, illetve a járványhelyzet alakulását, és ezek ismeretében fogalmazzák meg azokat az ajánlásokat, amelyek alapján a különböző aktivitások visszavezethetők a mindennapi életbe.

A spanyol liga vezetése már korábban bejelentette, hogy legkorábban május végén folytatódhatnak a LaLiga küzdelmei, Madrid főpolgármestere, José Luis Martínez-Almeida viszont azt mondta, valószínűleg nyár vége előtt semmilyen futball nem lesz – írja az MTI.

Spanyolországban március 10. óta nem rendeztek mérkőzést, néhány nappal később pedig bevezették a szigorú korlátozó intézkedéseket a koronavírus-járvány miatt. A fertőzésbe eddig több mint 23 ezren haltak bele a spanyoloknál, a regisztrált esetek száma csaknem negyedmillió.

A katalán Sport úgy tudja, az FC Barcelona vezérkara nem kényszeríti a futballistáit arra, hogy pályára lépjenek. A klub prioritásként tekint az egészségre, Lionel Messiék szabadon dönthetnek, biztonságosnak ítélik-e a helyzetet. A LaLigát huszonhét fordulót követően kényszerítette térdre a világjárvány, az aranyéremért szokás szerint a Barcelona és a Real Madrid fut versenyt, az sem elképzelhetetlen, hogy az előbbi kétpontos előnye – a roló lehúzása esetén – címvédést ér.

Kiemelt kép: BURAK AKBULUT / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP

Olvasói sztorik