Nemzetközi foci sport

A világjárvány dönti el, hol folytatja Cavani?

Jelentős fordulat: könnyen lehet, hogy Párizsban marad.

Edinson Cavani nem zárja ki, hogy a francia fővárosban marad, és a Paris Saint-Germainben folytatja pályafutását. A 33 éves uruguayi csatár szerződése június végén lejár, és januárban megemlítette, hogy távozni szeretne (mi több, már akkor le akart lépni). Azóta – sajtóhírek szerint – a többi között a Boca Juniors, a Napoli, a Sao Paulo, a Flamengo, az Internacional, a Palmeiras és Newcastle United is érdeklődött iránta – írja az MTI.

A L’Équipe vasárnap arról számolt be: a koronavírus-járvány hatására már az lenne a legjobb opció Cavani számára, ha további egy vagy két idényt maradna a PSG-nél. A francia sportlap értesülései szerint a Manchester United és az Atlético Madrid is fontos kérői a francia élvonal eddigi szakaszában huszonkét mérkőzésen hét gólt szerző és három gólpasszt adó Cavaninak.

Kiemelt kép: GEOFFROY VAN DER HASSELT / AFP

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.