Nemzetközi foci

Francia válogatott érkezhet a nápolyi védelem tengelyébe

Megvan az első számú kiszemeltjük a délieknek arra az esetre, ha nem tudják megtartani legértékesebb belső bekkjüket.

Kalidou Koulibaly távozása egyre valószínűbb, a szenegáli válogatottért bejelentkezett már a PSG, a Real Madrid és a Manchester United is. Gennraro Gattuso, a Napoli vezetőedzője azonban már megnevezte, hogy kit igazolna le szíve szerint a védelem tengelyébe. Samuel Umtiti, a Barcelona 26 esztendős világbajnoka az első számú célpont most a kék-fehéreknél.

Amint arról a www.football-italia.net beszámolt, a francia hátvédért most viszonylag jutányos áron hozzájuthatna az olasz együttes. A bekk gyenge szezont futott a katalánoknál, sérült is volt közben, a LaLigában csak 11-szer szerepelt, és zömében ekkor is csereként jutott szóhoz. A 2016-ban a Lyontól érkezett játékos árát egy évvel ezelőtt 50 millió euróra taksálták, ám a formahanyatlás, no és a koronavírus-járvány által kialakult helyzet miatt most akár 30 millió euróért is le lehetne szerződtetni a futballistát, akit 2023 nyaráig köt érvényes kontraktus jelenlegi csapatához.

Érdekesség, hogy a Manchester Unitednél is szóba került Umtiti neve, holott az angol klub Koulibalyt is akarja. Kétségtelen, a franciát most lényegesen kisebb összegért tudná megszerezni a manchesteri együttes.

Az olasz gárdák jó eséllyel május elején edzésbe állhatnak. A Napoli a Serie A-ban jelenleg a 6. helyen tanyázik, a BL-ben pedig épp a Barcelona ellen találkozott a nyolcaddöntőben. A San Paolóban 1-1-re végeztek a felek, a visszavágót azonban a járvány miatt nem lehetett megrendezni márciusban.

 

Kiemelt kép: Giuseppe Maffia / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Olvasói sztorik