Nemzetközi foci

David Beckham dobhat mentőövet James Rodrígueznek

Irány Miami?

A Goal.com úgy tudja, a David Beckham által is tulajdonolt Inter Miami tapogatózó tárgyalásokat kezdett a Real Madriddal James Rodríguez esetleges megszerzéséről. A kolumbiai futballistát jövő júniusig köti szerződés a spanyol klubhoz, ám a spanyol sajtó már hetek óta a távozásáról ír.

James, miután visszatért Münchenből, ahol kölcsönben szerepelt, nem tudta állandósítani a helyét a Realban, ráadásul sérülések is hátráltatták. Úgy tudni, a „királyiak” vezérkara mindenképpen túladna rajta a nyáron, már csak a bevétel miatt is, amit aztán az együttes megerősítésére fordítana.

A huszonnyolc esztendős középpályás az FC Portót és az AS Monacót megjárva került Madridba 2014-ben, a mértékadó Transfermarkt által becsült jelenlegi értéke (32 millió euró) meg sem közelíti a négy-öt évvel ezelőtti nyolcvanmilliót.

Tegyük hozzá, nem James az első nagy név, akit hírbe hoznak az amerikai Interrel, elég csak Edinson Cavanira, Cristiano Ronaldóra, Lionel Messire gondolni.

Kiemelt kép: JOSE BRETON / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP

Olvasói sztorik