Nemzetközi foci

A Terminátor valójában német, és egy futballisten bőrébe bújt

Ha igazi minőséget képviselsz és van egy megfelelő stratégiád, akkor az életkor pusztán csak egy szám

– mondta egyszer Lothar Matthäus, aki tudja, miről beszélt. Amikor elindult a pályafutása, Bobby Charlton, George Best és Johan Cruyff még aktív volt, majd amikor 21 évvel később visszavonult, már Zinédine Zidane, Thierry Henry vagy Luis Figo volt az aktuális sztár.

Matthäus a bajorországi Erlangenben született, de a 15 kilométerrel arrébb fekvő városban, Herzogenaurachban kezdett futballozni, ahova a család a munka miatt elköltözött.

„Az egész családom a Puma-gyárban dolgozott, apám volt az, aki reggel nyitott, és ő volt az utolsó, aki este hazaindult. Mi a gyár szomszédságában élő házban éltünk, és mind a 300 dolgozó ismert engem, ez volt a gyerekkori kalandok színhelye számomra. Minden apró dolgot ellestem az évek alatt, azt is, hogyan kell cipőtalpat készíteni” – nyilatkozta Matthäus a kezdetekről.

A belsőépítésznek tanuló ifjoncot a Borussia Mönchengladbach edzője, a klubbal játékosként négy bajnoki címet és UEFA-kupát is nyerő Jupp Heynckes szúrta ki magának, aki 34 évesen ülhetett le a kispadra.

Matthäus 18 évesen játszhatta első Bundesliga-meccsét, amelyen a Gladbach 4-2-re kikapott a Kaiserlauterntől. Az idényt a hetedik helyen zárta a csapat, de bejutott az UEFA-kupa-döntőbe, a Frankfurt elleni első meccsen Matthäus is góllal vette ki a részét a 3-2-es győzelemből, de a trófea végül idegenben lőtt góllal az Eintrachté lett.

8:03-nál látható Matthäus balos lövése, amiből gól lett:

Hogy milyen lehetett a hangulat a vesztes döntő után?

„Jupp két-három napig szóba sem állt velünk a vereségek után. Nagyon szigorú és nagyon céltudatos volt, hihetetlen győzni akarás munkálkodott benne” – mondta Matthäus az edzőjéről.

A 19 éves középpályás a Gladbachban annyira kiemelkedő szezont produkált, hogy az NSZK szövetségi kapitánya, Jupp Derwall beválogatta az Eb-keretbe, úgyhogy Matthäus élesben játszhatta első válogatott meccsét. A csoportkör második fordulójában, a hollandok ellen 3-0-s vezetésnél szállt be az utolsó 20 percre, de a maximalizmusát ismerve nem lehetett elégedett magával, mert összehozott egy büntetőt, igaz, a szabálytalanság a 16-oson kívül történt, de a francia bíró mégis tizenegyest ítélt.

A görögök elleni utolsó csoportmeccsen, valamint a belgák elleni döntőn már nem jutott szerep a középpályásnak, de az olaszországi tornáról így is aranyéremmel távozhatott. Bár a válogatottban csak 1982-ben kezdett el rendszeresen játszani, a Bundesligában addigra már jól ismerték a nevét, mivel két idény alatt tizenhárom gólt szerzett.

Matthäus ért az emberfogáshoz, a játék szervezéséhez, a társak mozgatásához már kevésbé

– idézte a Népsport 1982 tavaszán a magyar válogatott edzőjét, Mezey Györgyöt, aki a helyszínén nézte meg az NSZK csehek elleni felkészülési meccsét.

Klubjával ellentétben a válogatottban ekkor még főleg védekező feladatot adtak Matthäusnak, akinek ott volt a helye az 1982-es vébén résztvevő német csapatban, de élete első világbajnokságán a főszerep még nem neki jutott.

A csoportkörben Chile és Ausztria ellen is csereként állt be, utóbbi meccs arról híresült el, hogy a németek és az osztrákok Horst Hrubesch gólja után kedélyesen labdázgattak, mivel mindkét csapatnak jó volt az 1-0-s eredmény, amivel kiejtették Algériát.

„Az algériaiak összeesküvésről, bundáról beszélnek, de ezek igaztalan vádak, egy német csapat sosem tenne ilyet. Nem hallottam semmilyen utasítást arról, hogy ez egy előre lebeszélt meccs lenne” – nyilatkozta évekkel később Matthäus a vb-történelem egyik legtöbbet vitatott, sokak által a legszégyenletesebbnek tartott mérkőzéséről.

Matthäus többször már nem lépett pályára a vébén, a német válogatott viszont eljutott a döntőig, de ott 3-1-re kikapott az olaszoktól.

A tartalék szerepét osztották rám, jó formában voltam, és minden edzésen odatettem magam, de a döntő szót a veteránok mondták ki, és fiatal játékosként nehéz dolgom volt bekerülni a csapatba. Amiben az is közrejátszhatott, hogy a Mönchengladbachból jöttem, amelynek nem volt olyan nagy presztízse, mintha a Kölnben vagy a Bayernben játszottam volna. A csapat meccsről meccsre fejlődött, mégsem játszott igazán jól a tornán, úgyhogy nagy teljesítmény volt, hogy eljutott a döntőbe

– emlékezett vissza az 1982-es ezüstéremre Matthäus.

Bár az 1982-83-as idényben a Mönchengladbach csak a 12. helyen zárt, Matthäus a bajnokságban és a kupában összesen 10 gólt szerzett, és a német sportlap, a Kicker beválasztotta az idény csapatába. A Borussiánál töltött utolsó évében még ezt is überelni tudta, minden sorozatot számolva 15 alkalommal volt eredményes, és a bajnokságban csapata úgy lett harmadik, hogy a Stuttgarthoz és a Hamburghoz hasonlóan 48 ponttal végzett, de a gólkülönbség miatt be kellett érniük a bronzzal.

Bár Heynckes saját zsebből 50 ezer márkát ajánlott Matthäusnak, ha marad, ő már elígérkezett a Bayernnek, így igazán pikáns színezetet adott a kupadöntőnek, hogy a Gladbach éppen a müncheniekkel játszott. Matthäus szöglete után Frank Mill a Borussiának szerzett vezetést, ám a hajrában a Bayern Wolfgang Dremmler révén egyenlített, és mivel a hosszabbításban nem esett gól, a büntetőpárbaj következett.

Matthäus volt az első lövő, de a labdája a kapu fölé szállt, és bár később, a nyolcadik párban Norbert Ringels rontása okozta a Mönchengladbach vesztét, a pletykák egyből szárnyra kaptak, hogy Matthäus nem véletlenül hagyta ki a tizenegyesét.

„Ez az egyik olyan pillanat, amit szívesen kitörölnék a pályafutásomból. Senki nem hagy ki szándékosan egy büntetőt, amikor esélye van megnyerni a kupát. Főleg nem akkor, ha gyerekként a Gladbachnak drukkolt, és a klub címerével ellátott pizsamában aludt” – mesélte Matthäus, aki az elbukott kupadöntő és az elrontott tizenegyes keserű szájízzel távozhatott.

Az addig a játékosért rajongó Gladbach-drukkereknek rosszul esett, hogy Matthäus a Bayernbe igazolt, akkor pedig végképp elvágta magát, amikor már müncheni futballistaként lefitymálóan nyilatkozott korábbi csapatáról, amikor az a nagy köd miatt nem tudott hazarepülni a lengyel Lodz elleni UEFA-kupa-meccsről.

A váltás mindenesetre bejött Matthäusnak, első évében bajnok lett a Bayernnel, ráadásul 16 gólt rúgott, amivel egyből házi gólkirályként nyitott.

Ha Mezey doktor ekkoriban is megnézte a játékost élőben, minden bizonnyal sokkal jobb véleménnyel volt róla, mert Matthäus a tökéletes középpályást testesítette meg: hatalmas munkabírása mellé erő, gyorsaság és hibátlan rúgótechnika párosult.

„Nagyon gyors játékosnak számítottam. Ha megláttam egy üres területet, egyből beindultam, és ha felgyorsultam a labdával, és elvittem az ellenfél mellett, akkor onnantól már nem is ért utol” – magyarázta Matthäus.

Az 1986-os mexikói vébére a Bayernnel elért duplázás sikerélményével érkezhetett, és az önbizalma tovább nőhetett, amikor a Marokkó elleni nyolcaddöntőben legalább 30 méterről szerezte meg a győztes gólt szabadrúgásból – a 87. percben.

Az NSZK szövetségi kapitánya, Franz Beckenbauer a Mexikó elleni negyed-, valamint a franciák elleni elődöntőn is védekező középpályásként játszatta Matthäust, a döntőben pedig azt a feladatot kapta, hogy piócaként kövesse mindenhová az argentinok sztárját, Diego Maradonát.

2-0-s argentin vezetésnél aztán Beckenbauer szabad kezet adott játékosának, és az NSZK ki is egyenlített, de a végső szó Argentína Diegójáé volt, akinek három német szorításában volt annyi helye, hogy kiugrassa Jorge Burruchagát, aki eldöntötte a vb-döntőt.

Maradona később életrajzi könyvében karrierje legkeményebb ellenfelének nevezte Matthäust, de a tisztelet kölcsönös volt, csak a német nem a legkeményebb, hanem a kedvenc ellenfelének nevezte Maradonát.

„Villámgyors volt, tökéletes technikai tudással és cselezőkészséggel megáldva. Sok játékos volt olyan gyors, mint ő, de egyikük sem tudta ennyire uralni a labdát. Az 1986-os vébéről az jut eszembe, hogy soha nem láttam még olyat, hogy valaki ennyire dominálna egy világbajnokságon, mint akkor Diego”.

A vébé után Matthäus még két szezont töltött a Bayernben, a mérlege: 31 bajnoki gól, a zsinórban harmadik Bundesliga-arany és egy elvesztett BEK-döntő volt, az 1987-es fináléban hiába vezetett sokáig a német csapat, Rabah Mádzser zseniális sarkazása felélesztette a Portót, amely végül 2-1-re fordítani tudott.

Az 1988-as, hazai rendezésű Eb előtt Matthäus, valamint müncheni csapattársa, Andreas Brehme aláírt az olasz Internazionaléhoz, amely már nyolc éve nem tudta megnyerni az akkoriban a legerősebbnek tartott bajnokságot, a legnagyobb sztárokat összegyűjtő Serie A-t.

Az Eb-n a házigazda németek az elődöntőben kikaptak a későbbi győztes hollandoktól, de az ekkor már csapatkapitánynak számító Matthäust beválasztották a torna álomcsapatába.

Az Interben edzője, Giovanni Trapattoni a tízes mezt szánta neki, és amikor Matthäus azon hüledezett, hogy ezt a mezt Trapattoninál a Juventusban Michel Platini viselte, az edző kijelentette, számára ő épp olyan fontos, mint amilyen a háromszoros aranylabdás francia zseni volt.

Matthäus első milánói évében olyan hatással bírt az Interre, mint Maradona a Napolira, vagy Éric Cantona a Manchester Unitedre, nemcsak ő maga villogott (összesen 12 gólt szerzett, ebből kilencet a bajnokságban), de a társakat is húzta magával.

A legjobb példa erre Aldo Serena, aki Matthäus első interes évében 22 góljával – közte néhány egészen szenzációs fejessel – lett gólkirály, és egy idény alatt többször volt eredményes, mint korábban a Juventusnál két szezon alatt.

Az Inter végül 11 pontot vert a második Napolira, és hogy ennek a bajnoki címnek milyen nagy volt az értéke, azt jelzi, hogy a következő scudettóra 2006-ig kellett várni a klubnál, amikor a calciopoli miatt kizárt Juventus helyett a milánóiak kapták meg az első helyet.

A következő szezonban fordult a kocka, a Napoli és a Milan is megelőzte az Intert, amely mind a három, külföldieknek fenntartott helyet német légiósokkal töltötte fel, mert Matthäus és Brehme mellé megérkezett a Stuttgart gólgyárosa, Jürgen Klinsmann is, aki azonban a Serie A-ban nem tudta hozni a német bajnokságban tapasztalt hatékonyságát.

Az Inter idényét a Malmö elleni BEK-égés is elcsúfította, Matthäus azonban 11 góljával és 8 gólpasszával fölfelé lógott ki a csapatból, az 1990-es év csúcseseményén, az olaszországi vébén pedig ellenállhatatlan volt.

A németek a döntőig hat meccsükből ötször a San Siróban játszottak, ami Matthäusnak hazai pályának számított, ő maga úgy fogalmazott, olyan volt, mintha a nappalijában rendezték volna a találkozókat.

Az ismerős környezetben pedig nem fogta vissza magát, a németek első meccsén a jugoszlávok ellen előbb ballal talált be a 16-oson kívülről, majd a félpályáról indulva, a rá jellemző vágta után jobbal is akasztott egy nagy gólt. 75. válogatottságát így duplázva ünnepelte meg, és egy későbbi nyilatkozatában azt mondta, a Nationalelfben teljesített, rekordot jelentő 150 találkozója közül ezen játszott a legjobban.

Az Egyesült Arab Emírségek ellen ismét a 16-oson kívülről lőtt gólt, aztán a csehek elleni negyeddöntőben az ő bebikázott büntetője döntött. Az angolok elleni elődöntőben szintén nem hibázott a büntetőpárbajban, a fináléban pedig megismétlődött a négy évvel ezelőtti párosítás, és Beckenbauer ismét ráállította Matthäust Maradonára.

A németek vezére játékintelligenciája és fegyelmezettsége révén ezúttal hibátlanul oldotta meg a feladatot, de azért nem tudott kibújni a bőréből, a szokásos megindulása után ő ugratta ki Rudi Völlert a mindent eldöntő tizenegyest eredményező támadásnál.

A győztes büntető sztoriját már mindenki ismeri, Matthäus stoplisa tropára ment, így, bár ő volt kijelölve, végül Brehme lőtte a tizenegyest, világbajnokká téve ezzel az NSZK-t – pár hónappal Németország újraegyesítése előtt.

„A torna végén már az olaszok is nekünk drukkoltak, mivel az elődöntőben az argentinok ejtették ki a házigazdát. A 2006-os németországi vébén az egész ország a nagy nyári tündérmesét emlegette, nos, nekem az 1990-es világbajnokság volt a tündérmese. És ennek igazán boldog lett a befejezése is”.

Matthäust a vb-győzelem sem kényelmesítette el, brutális formában folytatta, az ősszel a bajnokságban 8, az UEFA-kupában 3 gólt szerzett, így teljesen jogosan került hozzá az Aranylabda és lett az Év játékosa hazájában, valamint a FIFA által alapított egyéni díj (World Player of the Year) első győztese.

16 góljával Matthäus ugyan a góllövőlista második helyén végzett a bajnok Sampdoria csatára, Gianluca Vialli (22) mögött, de az Inter kénytelen volt beérni a bronzéremmel. Igaz, a milánóiak az UEFA-kupában vigasztalódtak, a 12 meccsen a német irányító 6 gólt szerzett, ezzel házi gólkirálya lett a győztes csapatnak.

Matthäus pechjére Trapattoni visszatért a Juventushoz, a helyére pedig az előző idényben a másodosztályban a Lucchésével a feljutást majdnem kiharcoló Corrado Orrico érkezett. Orrico defenzív felfogása nagyon nem feküdt Matthäusnak, sőt a csapatnak sem, de mire meghúzták féltávnál az edzőváltást, már késő volt, az Inter csak nyolcadik lett, és 34 bajnokin mindössze 28 gólt szerzett (ebből négyet Matthäus).

Trapattoni a német szenvedését látva azon mesterkedett, hogy a Juvéhoz vigye egykori kedvencét, ám 1992 áprilisában a Parma elleni meccsen Matthäus térdében elszakadt a keresztszalag.

Az olaszországi karrierje ezzel véget is ért, de a Bayern újdonsült elnöke, Beckenbauer sérülten sem mondott le róla, és visszacsábította korábbi klubjához. 1992 őszén, a bajnokság hetedik fordulójában, a Wattenscheid elleni 1-1-es döntetlen alkalmával játszotta második bayernes korszakának első meccsét, és 28 találkozón végül 8 góllal zárt, így óriási szerepe volt abban, hogy az előző idényben tizedik müncheniek másodikként végezzenek. A bajnoki címet az a Werder szerezte meg egy pont előnnyel, amely az előző idényben is egy pozícióval állt jobban, mint a bajorok, csak akkor az a kilencedik helyet jelentette.

121 Bundesliga-góljából ebben az idényben szerezte a legszebbet, a Mehmet Scholl által lövésre visszaívelt szögletet csodálatosan vágta be kapásból a jobb felsőbe a Leverkusen ellen.

1:35-nél látható a művészi gól:

Az 1993-1994-es idényben jött a nagy változás Matthäus karrierjében, ekkor került vissza a söprögető pozíciójába, ahol remekül megélt, mivel kiválóan olvasta a játékot és gyorsasága sem kopott meg.

Azért ha lehetősége adódott rá, szívesen becsatlakozott hátulról a támadásokba, és végül 8 góllal vette ki a részét a Bayern 1994-es bajnoki címéből. Az Egyesült Államokban rendezett vébén már a védelemben számított rá Berti Vogts, de a címvédő németek a negyeddöntőben elvéreztek a torna meglepetéscsapata, a bolgárok ellen.

Pedig számára ez ünnepi meccsnek számított, mivel a vébéken 21. alkalommal lépett pályára, és ezzel utolérte az örökranglistán addig élen álló Uwe Seelert, Wladyslaw Zmudát és Maradonát.

Erős csapatunk volt, amelyik ezt a vébét is megnyerhette volna, de a keretben túl sok volt a vezér és az erős karakter, és sajnos Vogts nem tudott megbirkózni ezzel a helyzettel. Volt némi feszültség a csapaton belül, ő pedig nem tudta megnyugtatni a kedélyeket

– avatott be minket az öltözői műhelytitkokba a német csapatkapitány, egyben magyarázatot adva arra is, miért nem jöhetett össze a címvédés.

A torna alatt Beckenbauer azt nyilatkozta, hogy Matthäus a tökéletes játékos, mert képzett, gyors, átlátja a játékot, az egyedüli gond vele, hogy már 33 éves. De vajon hogy látta a német csapatot egy magyar edző akkoriban?

„Nem volt igazán jó a kapusuk, Matthäus söprögető játéka szerintem nem jó megoldás, és bár Klinsmann személyében világklasszisnak mondható csatárral is rendelkeznek, mégis olyan érzése volt az embernek, a játékukat nézve, hogy a német csapat nem igazán egységes, és mintha kicsit eljárt volna felette az idő” – nyilatkozta Varga István, a Csepel mestere a Nemzeti Sportnak.

Még kritikusabb volt Popovics Sándor, aki játszott és edzősködött is Hollandiában, és ekkoriban a sportlap helyi tudósítója volt.

Matthäus, mint liberó nagyon rosszul játszott. Önbizalom nélkül futballozott és nem volt semmiféle pozitív kisugárzása a játékostársaira és a csapatjátékra sem. Egy bizonytalan kapussal (Bodo Illgner) és egy még bizonytalanabb védelemmel a német válogatott hibát hibára halmozva játszott a vébé alatt. Rengeteg gólt kaptak és ez nem jellemző a Nationalelfre

– írta Popovics.

A német válogatott a következő nagy tornát, az 1996-os angliai Eb-t már megnyerte – még mindig Vogtscal a fedélzeten, de már Matthäus nélkül. A kegyvesztetté váló klasszis keményen bírálta a szövetségi kapitányt, valamint nekiment egykori harcostársának, Klinsmann-nak, aki szerinte komoly aknamunkát végzett a háttérben, hogy Vogts felejtse el Matthäust.

Ami tény, az 1996-os Eb-n Matthias Sammer volt a németek söprögetője, és senki nem sírta vissza Matthäust, Sammer teljesítményét viszont az Eb-arany mellett Aranylabdával jutalmazták. Az Eb évében Matthäus így csak a Bayernnel nyert UEFA-kupának örülhetett, a döntőben a három későbbi világbajnokkal, Zidane-nal, Christophe Dugarryval és Bixante Lizarazuval felálló Bordeaux-t verte oda-vissza a német klub.

A válogatottbeli száműzetés végül majdnem három és fél év után ért véget Matthäus számára, Vogtsnak ugyanis az 1998-as világbajnokság előtt szüksége volt egy söprögetőre, úgyhogy visszahívta az ekkor már 37 éves válogatottsági rekordert, aki Klismann-nal is kibékült.

„Olyan lelkes vagyok, mint tizenhat évvel ezelőtt, amikor először játszhattam világbajnokságon!” – ujjongott Matthäus a beválogatása után.

A franciaországi vébé első meccsén még csak kispados volt, majd a jugoszlávok ellen a félidőben beszállt, így a mexikói kapushoz Antonio Carbajalhoz hasonlóan elmondhatta magáról, hogy az ötödik világbajnokságán lép pályára (azóta a rekorder duóhoz a mexikói Rafa Márquez is csatlakozott).

A csapat hátralévő három meccsét, az Irán elleni csoportmérkőzést (2-0), valamint a Mexikó elleni nyolcad- (2-1) és a horvátok elleni negyeddöntőt (0-3) már végigjátszotta, 25 vb-meccsével azóta is ő a csúcstartó. 37 éves kora ellenére Matthäus a jobbak közé tartozott a német csapatból, így aztán fel sem merült benne, hogy lemondja a válogatottságot, bár ismét nem fogta vissza magát, amikor a kudarc okairól kérdezték.

„Ez nem volt igazi csapat, csak játékosok gyülekezete. Nem volt meg az a csapategység, amely 1986-ban és 1990-ben előrevitte a válogatottat. Furán hangozhat, de a horvátok ellen játszottunk a legjobban, aztán az első félidei kiállítás eldöntött mindent”.

A vébé utáni idényben Matthäus begyűjtötte a visszatérése utáni harmadik bajnoki címét, és fájdalmasan közel került, hogy pályafutása legjobban hiányzó trófeáját, a BL-serleget végre a magasba emelhesse. A Bayern Mario Basler szabadrúgásgóljával 1-0-ra vezetett a Nou Campban a Manchester United ellen, és Beckenbauer az elnöki páholyból a 90. percben elindult, hogy a lefújásnál a pályán köszönthesse a játékosokat.

Mire Beckenbauer kiszállt a liftből, az eredményjelzőn már 2-1-es MU-vezetés állt, a bajorok elnöke pedig értetlenül faggatta az egyik biztonsági őrt, hogy ez most valami rossz vicc?

„Nem, ezt nem hiszem el. Hiszen nem is lőttek gólt” – kiáltott fel Beckenbauer, amikor a biztonsági őr felvilágosította, hogy a MU két perc alatt megnyertté változtatta az elvesztett döntőt.

Matthäus azt mondta, pályafutása során soha nem érezte olyan rosszul magát, mint azon az este.

„Elbuktam néhány fontos meccset, és ha veszítesz, az mindig rossz érzés. De az volt a legrosszabb, ahogy a BL-döntőt elvesztettük, az igazán dühössé tett. Abban az idényben háromvédős rendszerben játszottunk, de a döntőre taktikát változtattunk. Ottmar Hitzfeld azt találta ki, hogy a középpályán tartsam szemmel David Beckhamet, aki Paul Scholes és Roy Keane eltiltása miatt ezúttal belül játszott. Uraltuk a meccset 90 percen keresztül, a MU-nak szinte nem volt támadójátéka és kaput eltaláló lövése. A 75. perc tájékán jeleztem az edzőnek, hogy kezdek fáradni, mert a középpályán sokkal többet kellett futni, mint söprögetőként. Nem mondtam Hitzfeldnek, hogy cseréljen le, csak jeleztem, hogy fáradok, és ha le akar vinni, nem gond részemről.

Tíz perccel a vége előtt le is cserélt, utólag visszanézve talán hiba volt, de ha nyerünk 1-0-ra, akkor meg jó döntésnek tartották volna. Nem minőségben okozott gondot a csere, inkább amolyan ébresztő lehetett az angoloknak, hogy Matthäus már nincs a pályán, a kapitány lement, meggyengült a védelmük.  Túl defenzívek lettünk, könnyen eladtuk a labdákat, ők pedig szögleteket harcoltak ki, és két szöglet után fordítottak. Talán, ha még a pályán vagyok, nem ez a vége. De ezt már sosem tudjuk meg.

Matthäus másodszor élte át pályafutása során, hogy győztes helyzetből elbukja a legfontosabb európai kupasorozat döntőjét, és alighogy a nyakába akasztották az ezüstérmet, azonnal le is vette onnan.

38 évesen így is megkapta az Év játékosa-díjat Németországban, hosszú pályafutásába pedig még belefért egy hazai duplázás a Bayernnel, egy rövid amerikai kaland, valamint utolsó világversenye, a 2000-es Európa-bajnokság. A románok elleni 1-1 után Oliver Bierhoff és a többi hangadó megpróbálta meggyőzni Erich Ribbeck szövetségi kapitányt, hogy pöckölje ki a kezdőből a nagy öreget, de Ribbeck bent tartotta a csapatban.

A németek végül nyeretlenül utaztak haza a tornáról, Matthäus utolsó, 150. válogatottbeli meccsének pedig a portugál Sergio Conceicao volt a főszereplője, aki mesterhármassal jelentkezett.

„Nem voltam szupersztár, és nem is akarom, hogy úgy emlékezzenek rám. Mindig is csapatjátékos voltam” – jellemezte önmagát az egykori aranylabdás.

Ahogy az utolsó nagy világeseménye alatt, úgy Matthäus a pályafutása nagy részében megosztó személyiségnek számított; azzal, hogy folyton kereste a nyilvánosságot, a szereplési lehetőséget, és beleállt a konfliktusokba, sok ellendrukkert szerzett magának.

Mondták rá azt, hogy primadonna, és az utolsó éveiben azt is megkapta, hogy lerázta magáról a felelősséget, de azt nem lehet elvitatni tőle, hogy a pályán mindig igazi vezér volt, olyan, amilyenre minden edző vágyik.

Kiemelt kép: SVEN SIMON / picture-alliance / dpa Picture-Alliance via AFP

Olvasói sztorik