Nemzetközi foci

Megzuhant a nézőszám a fehérorosz bajnokságban

Továbbra is nézők előtt zajlanak a fehérorosz bajnokság mérkőzései, de a koronavírus-járvány miatti félelmükben a szurkolók inkább kerülik a stadionokat – írja az MTI.

Pénteken az FK Nyoman Hrodna házigazdaként 1-1-es döntetlent játszott az FK Belsina Babrujszk együttesével. Az FK Nyoman hazai mérkőzéseinek átlagos nézőszáma az előző idényben 1500 fő volt, ezt a találkozót azonban csupán 253 néző látta a helyszínen.

Ez egy nagyon komoly probléma, hiszen a labdarúgás a nézőknek szól. Kellemetlen, amikor egy szinte teljesen üres stadionban kell játszanunk

– mondta a Belsina edzője, Eduard Gradobojev.

„Aubameyang számára nem elég ambiciózus klub az Arsenal”
A gaboni szövetség elnöke tanácsot adott honfitársának.

Az érdektelenség nem volt véletlen, a Nyoman Hrodna drukkerei ugyanis arra buzdítottak mindenkit, hogy maradjon otthon. A hazai csapat játékosai egyetértettek ezzel, ezt úgy fejezték ki, hogy a kezdés előtt megtapsolták az üres lelátókat.

A szövetség úgy döntött, hogy játsszunk, tehát játszunk

– mondta Igor Kovalevics, az FK Nyoman edzője. Hozzátette, hogy a klub megfelelő biztonsági intézkedéseket hozott, például kézfertőtlenítőket használnak, és ügyelnek, hogy a néző ne ülhessenek egymáshoz közel a lelátón.

Európában már hetek óta kizárólag Fehéroroszországban zajlik a bajnokság. A legfrissebb hivatalos adatok szerint az országban 2226 koronavírusos megbetegedést és 23 halálesetet regisztráltak.

Kiemelt kép: STRINGER / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.