Nemzetközi foci

A Premier League felé veszi az irányt a Dortmund két sztárja

Jadon Sancho és Mario Götze is leléphet a nyáron.

Jadon Sancho és Mario Götze is elhagyhatja a nyári átigazolási szezonban a Borussia Dortmund labdarúgócsapatát.

A The Athletic szaklap arról számolt be, hogy a húszéves Sanchót a Manchester United szeretné megszerezni, és ennek érdekében 100 millió eurós (35,6 milliárd forintos) ajánlatot tesz majd a Dortmundnak. Az összeg nagysága azért lehet érdekes, mert a német klub ügyvezetője, Hans-Joachim Watzke a napokban a koronavírus-járvány gazdasági következményei között említette, hogy hasonló nagyságrendű vételi ajánlatot valószínűtlennek tart ezen a nyáron – írja az MTI.

A 11-szeres angol válogatott szélső 2017-ben a Manchester Citytől került a dortmundiakhoz, szerződése 2022 nyarán jár le. Sancho a 2019-20-as idényben 23 bajnoki mérkőzésen tizennégyszer volt eredményes és tizenhat gólpassz fűződik a nevéhez.

A német együttes másik érzékeny vesztesége Götze, a 2014-es világbajnoki döntő gólját szerző támadó lehet. A 27 éves labdarúgó szerződése a nyáron jár le, és most jelentette be, hogy menedzsert váltott. Az angol Metro ezzel kapcsolatosan azonnal arról írt, hogy Götze ingyen akar távozni a Dortmundból, következő együttese pedig a Bajnokok Ligájában címvédő Liverpool lehet, amelynek német szakvezetőjével, Jürgen Klopp-pal kiváló a kapcsolata.

Klopp 2008 és 2015 között volt a Borussia Dortmund trénere, Götze 2009 és 2013 között, majd müncheni kitérőt követően 2016 óta ismét a dortmundiak profija.

Kiemelt kép: PATRICK SEEGER / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE

Olvasói sztorik