Azok után, hogy a csapat az 1970-es és az 1980-as években négy BEK-et és tizenegy bajnoki címet nyert, fura lehetett megélni az 1990-es éveket a Liverpool-drukkereknek, mivel az ínséges időszakban mindössze egy-egy FA Kupával és Ligakupával sikerült gyarapítani a trófeák számát.
Mivel helyi kötődésű játékosról volt szó, aki a Liverpool akadémiáján nevelkedett, így Fowler szem előtt volt a szurkolók számára, de tett róla, hogy azok is felfigyeljenek rá, akik addig nem jegyezték meg a nevét.
A Liverpool 1993-ban a Fulhammel találkozott a Ligakupa második fordulójában, és Fowler az idegenbeli első meccsen csereként beállva góllal koronázta meg debütálását az első csapatban. A párharc már eldőlt, így a visszavágón nem tolongtak a szurkolók Anfielden, de a stadionba kilátogató 12 ezer néző (az NB I-ben hogy örülnénk, ha nem egy fordulóban, hanem egy meccsen lennének ennyien) ízelítőt kapott a 18 éves Fowler kivételes gólérzékenységéből, az 5-0-s meccsen csak ő volt eredményes, háromszor ballal, egyszer jobbal és egy látványos csukafejes is bekerült a repertoárba.
„Nem jön ki, mert nem tudja, mit mondjon” – nyilatkozta a Pool edzője, Graeme Souness, amikor az újságírók arról kérdezték a meccs után, hogy érdemes-e várniuk a meccs hősére.
A Ligakupa később is Fowler egyik kedvenc vadászterülete maradt, a Liverpool mezében egyesnél is jobb gólátlagot hozott össze a sorozatban, 29 meccsen 35 találat került a neve mellé.
A Ligakupára persze lehet mondani, hogy a legkevésbé fontos angliai sorozat, az Everton elleni meccsek viszont mindig a szezon egyik csúcspontját jelentik a városi rivalizálás miatt. Fowler stílusosan kezdett az Everton ellen, az első derbijén, amely a két csapat 150. egymás elleni meccse volt, az ő góljával győzött 2-1-re a Pool.
A második fordulóban mesterhármasával egymaga intézte el az Arsenalt, ráadásul a három gólt 4 perc 33 másodperc alatt hozta össze, ami Premier League-rekordnak számított.
Pedig az ellenfélnél a bajnokság legjobb védelme játszott, a David Seamant, Tony Adamset, Marti Keownt és Lee Dixont felvonultató Arsenal-hátvédsor az előző idényben 42 meccsen mindössze 28 gólt kapott, de Fowler tökéletesen kihasználta a négy és fél perces rövidzárlatot.
Fowler rekordját a ma már szintén a Liverpoolban játszó Sadio Mané döntötte meg 2015-ben, akinek három perc sem kellett, hogy a Southampton színeiben triplázzon az Aston Villa ellen.
Már megint a Ligakupa: a Crystal Palace elleni elődöntő mindkét felvonásán ő szerezte a győztes gólt, a döntőben aztán a duplázó Steve McManaman lett a hős, de Fowler pár nappal a 20. születésnapja előtt egy aranyérmet kapott ajándékba, amiért persze nagyon is megdolgozott.
Pályafutása legjobb idénye az 1995-1996-os szezon volt, amikor a bajnokságban 28, a kupákkal együtt összesen 36 gólt szerzett, de a Pool a Manchester United, Newcastle páros mögött harmadikként zárt, az FA Kupa-döntőt pedig 1-0-ra elbukta a MU ellen. Fowler is elvesztette a maga kis csatáját a gólkirályi címért vívott harcban, a Blackburn színeiben 31-szer eredményes Alan Shearer három góllal előzte meg.
Fowler igazi ragadozó volt a kapu előtt, de az olyan ösztönös megoldásokat sem hanyagolta, mint amit a norvég Brann Bergen elleni KEK-negyeddöntőn láthattunk tőle: Stin Inge Björnebye fejelte neki a labdát, amit ő oxival húzott át a védő feje fölött, majd egy pattanás után beverte.
Az 1-1-re végződő idegenbeli meccs után az Anfielden a Pool három góljából kettőt Fowler szerzett, aki az egyiknél gólöröm gyanánt a fejére húzta a mezét, hogy az egész világ számára egyértelművé tegye, munkásosztálybeli gyökereit vállalva kiáll a kirúgott liverpooli dokkmunkások mellett.
Az üzenetet trükkösen rejtette el, mert a szövegből kiemelkedő C és K betű miatt úgy tűnt, mintha egy Calvin Klein-póló lenne a mez alatt, de az UEFA nem értékelte a mutatványt, és 900 fontra megbüntette a csatárt az állásfoglalás miatt. Azon a meccsen egyébként McManaman is ugyanilyen pólót viselt, de ez csak a mezcserénél tűnt fel, az UEFA-ellenőr pedig lemaradt róla, így a büntetés is elmaradt.
Pár nappal a Bergen elleni meccs után újra egy sok vitát kiváltó eset főszereplője volt Fowler, amikor a Liverpool az Arsenallal játszott rangadót a Highburyben. 1-0-s liverpooli vezetésnél Fowler egy indításra rajtolva egyszerre ért oda a labdára Seaman kapussal, majd a földre került.
A bíró tartotta magát az ítélethez, és ami igazán furcsává teszi a történetet, hogy Fowler állt oda a tizenegyeshez, amit kihagyott. A kipattanót azonban Jason McAteer bevágta, így a Pool 2-1-re nyert.
„Egy kicsit kínos ez az egész. Nem gondoltam, hogy ilyen nagy nyilvánosságot kap az eset. Minden meccsen rengeteg kamera van, és összefoglalók készülnek, úgyhogy meglepődtem, amikor a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségtől kaptam egy faxot az eset után. Részemről ez volt a természetes. Hogy megtenném-e újra? Nem tudom, ez egy spontán reakció volt.
Hallottam, hogy volt olyan vélemény, hogy feldobtam magam, de sosem csaltam a futballpályán. Most is látható volt, hogy nem reklamáltam, felkeltem és elsétáltam, amikor a bíró befújta a büntetőt, nem is hittem el. Le lehet olvasni a számról, ahogy mondom, hogy Seaman nem ért hozzám, de nem tudom, hogy a bíró hallotta-e. Amikor odaálltam a labda mögé, be akartam rúgni a büntetőt, nem akartam direkt kihagyni. Egyszerűen csak rosszul rúgtam
– nyilatkozta Fowler, aki kapta az ívet rendesen a csapattársaktól, amikor le akarta beszélni a bírót a 11-esről. A FIFA viszont értékelte az őszinteségét, és Fair Play-díjat kapott érte.
A díj jól jött Fowlernek, mivel a futballsztárokat mindig nagyítóval figyelő angol bulvárlapok a korábbi zűrös ügyei miatt elkönyvelték nehéz esetnek.
„Sosem voltam rossz fiú. Csináltam pár hülyeséget, ami miatt az emberek azt gondolják, hogy én mindig ilyen vagyok, de ez nem igaz. Meglehetősen érzékeny ember vagyok. Nem mintha érdekelne, mit gondolnak mások, mert az a lényeg, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. De nem változtam meg, magamat adom” – kampányolt a jobb megítélése érdekében a csatár.
Aztán jött az Everton elleni rangadó 1999-ben, és amikor Fowler belőtte a Liverpool javára megítélt büntetőt, minden idők egyik legmaradandóbb gólörömét mutatta be: letérdelt az alapvonalnál, és úgy tett, mintha felszívná a mészcsíkot.
Nem kell Diego Maradonának vagy Zacher Gábornak lenni, hogy egyértelmű legyen az utalás, Fowler később azt mondta, ez volt a válasza arra, hogy az Everton-tábor folyton drogosnak állította be.
Bár a Liverpool menedzsere, Gerard Houllier azzal mentegette játékosát, hogy a kameruni védő, Rigobert Song hozta magával ezt a fura rituálét korábbi klubjából, a Metzből, és Fowler az edzésen leste el tőle, de az angol szövetség nem vette be a nem túl erős fedősztorit, a csatárt négy meccsre eltiltották, és 60 ezer fontot is be kellett fizetnie.
Volt még más is a rovásán abban az évben Fowlernek, aki a Chelsea balhátvédjének, Graeme Le Saux-nak mutogatta és riszálta a hátsóját, alaposan feldühítve ezzel ellenfelét. A stílusra és a divatra mindig odafigyelő Le Saux-t eleinte csak a Chelsea öltözőjében gúnyolták azzal, hogy meleg, amikor kiderült, hogy néhány évvel korábban egyik csapattársával kettesben bejárták Belgiumot, Hollandiát és Franciaországot.
21 éve a lelátón egyesek még Fowler poénos lélektani hadviselésének tituláltak a riszálást, ma ez homofóbiának számít. Le Saux felesége és újszülött kislánya is ott volt a Stamford Bridge-en, ők is látták Fowler provokációját, ami annyira feldühítette a védőt, hogy néhány perccel később egy könyökössel elégtételt vett a csatáron. A reváns után nagy csetepaté támadt, míg végül a Chelsea edzője, Gianluca Vialli lehozta játékosát.
Fowler nem kért bocsánatot a provokáció miatt, és amikor bő egy hónappal később előadta a kokainos gólörömöt, a két eset miatt végül összesen hat meccsre meszelték el, ebből kettőt kapott a Le Saux-ügy miatt. A Chelsa védője egy meccset és 5000 fontos pénzbüntetést kapott, de néhányan azon polemizálták, miért ér fele annyit valakinek a nyilvános megalázása egy homofób megmozdulással, mint egy drogos pletykára adott reakció.
Az UEFA-kupa-győzelemért az Alavés elleni döntőben csereként szerzett góllal tette a legtöbbet, az FA Kupa-menetelés során a negyed- és az elődöntőben is szoros állásnál szerzett fontos találatot, de a specialitása megint a Ligakupa volt.
Öt meccsen játszott a sorozatban, és hatszor volt eredményes, köztük a Birmingham elleni döntőben, ahol gyönyörűen emelt a kissé kint álló kapus fölött a 16-oson kívülről a kapuba, majd a büntetőpárbajban sem hibázott. A kupát csapatkapitányként emelhette a magasba, ráadásul ez volt az első állomása a nagy nyerőszériának, amivel hatéves trófeamentes időszaka szakadt meg a klubnak.
A 2001-es évben a Liverpool az angol és az európai Szuperkupát is megnyerte, de az Houllier-től egyre kevesebb lehetőséget kapó Fowler az idény felénél a Leedshez igazolt. Új klubjánál úgy tűnt, meglelte a mojóját, 22 meccsen 14 bajnoki gólt szerzett, és a Leedsnek UEFA-kupa-indulást ért az ötödik hely, amihez Fowler is hozzájárult.
Be is került a dél-koreai-japán közös rendezésű vébére nevezett angol keretbe, de a tornán csak 45 perc jutott neki, a dánok elleni, 3-0-ra megnyert nyolcaddöntőn kapott egy félidőt, csapata pedig a következő körben kipottyant a későbbi győztes brazilok ellen.
Az ígéretes leedsi kezdést keserves folytatás követte, egy elhúzódó csípősérülés miatt Fowler csak decemberben lépett pályára, és a vége az lett, hogy a másfél évvel korábban még BL-elődöntőt játszó, de anyagilag megreccsenő klub elpasszolta a Manchester Citynek.
Fowler nehezen lendült bele a Citynél, de a 2004-2005-ös idényben megvillantott valamit a régiből, 10 bajnoki gólja révén a csapat házi gólkirálya lett Shaun Wright-Philipsszel holtversenyben, a City pedig nyolcadikként zárt, amely a PL-ben addig a legjobb eredményének számított.
Huzamosabb ideig azonban nem tartott ki a jó formája, és 2006-ban végül úgy döntött, visszamegy oda, ahol még mindig imádják.
Az jutott eszembe, hogy ha fiatalon hirtelen elveszted a barátnőd, akkor mindig arra vágysz, hogy ismét együtt legyél vele
– hangzott Fowler hasonlata arról, mit jelentett neki visszatérni a Liverpoolhoz.
„Isten, üdv újra a mennyországban” – köszöntötte nagy kedvencét a Liverpool-tábor. A csapatot ekkor már Rafa Benítez irányította, és fél évvel korábban azon a varázslatos isztambuli éjszakán Fowler is a lelátón drukkolt a Poolnak, amely 0-3-ről győzött a BL-döntőben az első félidőben focisulit bemutató Milan ellen.
Akár szimbolikus jelentőséggel is bírhat, hogy második liverpooli korszakának első gólját ugyanúgy a Fulham ellen szerezte, mint 13 évvel korábban a debütálása alkalmával.
2006 tavaszán 14 bajnokin öt gólt szerzett, ami szerződéshosszabbítást ért neki, majd a következő szezonban három gólig jutott, és a BL főtábláján is megszerezte első, illetve második találatát a Galatasaray elleni 3-2-es idegenbeli siker alkalmával.
A Liverpool 2005 után ismét BL-döntőt játszhatott, de a Milan visszavágott, Fowlernek pedig megint a lelátó jutott, mert nem nevezték az athéni fináléra. Utolsó meccsét így a Charlton elleni bajnokin játszotta a Pool mezében, csapakapitányként kezdett, majd a közönség tapsvihara közepette vonult le pár perccel a vége előtt.
Az egész meccsen arra kellett figyelnem, hogy vissza tudjam tartani a könnyeim
– nyilatkozta a búcsú után.
Bár később játszott még néhány meccset a PL-ben, szerepelt az angol másodosztályban, Ausztráliában és Thaiföldön is, pályafutása érdemi része a Charlton elleni meccsel zárult le.
369 tétmeccsen szerzett 183 góljával a Liverpool hatodik legjobb góllövőjének számít, a PL-re szűkítve viszont ő a klubrekorder (128 gól), és bár az angol válogatottnak nem volt meghatározó alakja – 26 meccsen 7 gólt ért el –, szülővárosában a mai napig kultfigurának számít.
Kiemelt kép: PAUL ELLIS / AFP
