Nemzetközi foci

Ezt is megéltük: a Real Madridnak már nem kell Ronaldo

Ha lelépne Torinóból.

Ami nemrég még teljesen abszurdnak tűnt, akár valósággá válhat: a koronavírus-járvány okozta válság után a Juve állítólag csak úgy maradhat talpon gazdaságilag, ha radikális lépésre szánja magát. Akár a legnagyobb sztár, Cristiano Ronaldo eladására is rákényszerülhet…

Természetesen azonnal felvetődött, hogy a portugál zseni visszatérne a Real Madridba, csakhogy a spanyol klub a hírek szerint nem gondolkodik a megszerzésében. Legalábbis így tudja a madridi Marca, amely azt állítja, jelen helyzetben a Real sem tudná kigazdálkodni a futballista évi 31 millió eurós, azaz hozzávetőleg 11 milliárd forintos fizetését. Az újság szavazásából egyébiránt az derült ki, hogy a szurkolók 58 százaléka visszahozná…

Noha „szakmailag” megszenvedte CR hiányát a Real, úgy fest, elmarad a sikersztori folytatása, vagyis nem lesz második felvonás. Persze Ronaldót aligha kell félteni, ha igazak is a torinói távozásáról szóló pletykák, lehet menekülőút számára.

A Manchester United vagy a Paris Saint-Germain.

Kiemelt kép: JEAN-PHILIPPE KSIAZEK / AFP

Olvasói sztorik