Nemzetközi foci

Carles Pérez beszólt a Barcának

Markáns véleményt fogalmazott meg nevelőegyesületéről a Barcától a Romához igazolt játékos. A szélső szerint a topcsapatoknál türelmetlenek a fiatalokkal szemben, és inkább vagyonokat fizetnek új játékosokért.

Carles Pérez egy azon sok tehetséges fiatal Barca-nevelés közül, aki nem tudott gyökeret verni a katalánok felnőtt csapatában. A szélső végigjárta a korosztályos csapatokat, majd az idén januárban mondott igent a több játéklehetőség reményében az AS Roma ajánlatára.

A futballista remekül érzi magát az olasz fővárosban, erről a marca.com számolt be. Csak és kizárólag a jövőjével foglalkozik, mindenképpen kitöltené négy éves szerződését. A Lazióval való rivalizálást rendkívülinek nevezte, ilyenhez hasonlót még nem tapasztalt korábban.

Egy mondattal azonban kitért a katalánoknál eltöltött időszakára.

Rengeteget hallunk a nagycsapatok akadémiáiról, ám azt tapasztalom, hogy a kluboknak nincs türelmük a fiatal játékosokkal szemben. Inkább rengeteg pénzt költenek igazolásokra

– fogalmazott a futballista, aki eddig öt bajnokin léphetett pályára Paulo Fonseca együttesében. Az Európa Ligában kétszer játszott, és megszerezte első találatát az olaszoknál.

Az átigazolási díj 10 millió euró volt. Az AS Roma az 5. helyen áll a felfüggesztett Serie A-ban, és reális esélye van a 4., Bajnokok Ligája-indulást érő pozíció megszerzésére.

Kiemelt kép: LAURIE DIEFFEMBACQ / BELGA MAG / Belga

Olvasói sztorik