Nemzetközi foci

Kiakadt a Brescia elnöke: Ha folytatódik a Serie A, minden meccset feladunk

Cellino azt üzeni az UEFA-nak, ha segíteni akar, küldjön lélegeztetőgépeket.

Felelőtlennek és arrogánsnak tartja az olasz élvonal, vagyis a Serie A folytatásának szorgalmazását Massimo Cellino, a Brescia Calcio elnöke. A sportvezető felháborodva nyilatkozott a tekintélyes La Gazzetta dello Sportnak, kiemelve, ha folytatják a ligát, a csapata minden meccset felad, vállalja a 0–3-as büntetést.

Brescia északon található, a térség lényegében a koronavírus-járvány gócpontja. Cellino szerint gyalázatos, hogy az európai futballszövetség ragaszkodna a bajnokság befejezéséhez, még akkor is, ha a gazdasági szempontok ezt diktálnák. Ahogy az elnök fogalmazott, ha az UEFA segíteni akar, küldjön lélegeztetőgépeket.

A járvány egyik középpontja Brescia, a városban teherautókkal szállítják el a holttesteket, felelőtlen és arrogáns, aki ilyen körülmények közt azt erőltetné, hogy futballozzanak a csapatok. A bajnokság június végi befejezése lehetetlen, az évad meghosszabbításához pedig meg kellene változtatni az összes hazai és nemzetközi szabályt. Ez teljes káoszhoz vezetne

– magyarázta Massimo Cellino.

A húszcsapatos olasz élvonal huszonhat fordulón van túl, a Brescia az utolsó helyen áll, meglehetősen kevés (lenne) az esélye a bennmaradásra.

Kiemelt kép: ISABELLA BONOTTO / AFP

Olvasói sztorik