Nemzetközi foci

Katonának készül, hazautazott a Tottenham támadója

Szon kihasználná a koronavírus miatti szünetet.

Szon Heung Min a koronavírus-járvány miatti szünet alatt töltheti le katonai szolgálatát, állítják brit lapok. A Tottenham 27 éves dél-koreai támadója eddig még nem vonult be katonának, de ő sem úszhatja meg a kötelező szolgálatot – igaz, a közel kétéves kiképzésből kapott nem kevés kedvezményt.

Szon ugyanis tagja volt a 2018-ban Ázsia-kupa győztes válogatottnak, így a 21 hónap helyett csupán négy hetet kell letöltenie a szolgálatból – ez a kiváltság a többi csapattársának is járt.

A többi között a Metro is azt írja, hogy a februári kéztöréséből lábadozó Szon a klub engedélyével már haza is utazott, és még ebben a hónapban bevonul katonának – így ha május elején folytatódna a Premier League, az első hetekről lemaradhat.

Kiemelt kép: Justin Tallis/AFP

Olvasói sztorik