Nemzetközi foci

A Manchester United felfoghatatlan fizetéssel csábítja Jadon Sanchót

Több mint százhatvan millió forintos bér – hetente.

Sajtóhírek szerint a Manchester United elképesztő ajánlatot tett a Borussia Dortmund ifjú angol középpályásának, Jadon Sanchónak. Az Independent.ie úgy értesült, az MU heti 400 ezer fontos, azaz 163 millió forintos fizetéssel várja a húszéves labdarúgót, aki a grandiózus bérezés mellett a hetes mezszámot is megkapná. Ezzel a számmal a hátán játszott a Vörös ördögöknél annak idején például Eric Cantona, David Beckham és Cristiano Ronaldo is.

A 2019-20-os szezonban Sancho 35 mérkőzésen szerepelt a Borussia csapatában, 17 gólt szerzett és 19 gólpasszt adott. A Transfermarkt.com a piaci értékét 130 millió euróra taksálja.

Pár napja Hans-Joachim Watzke, a Dortmund vezérigazgatója azt mondta: nem akadályozzák meg Jadon Sancho nyári klubváltását, ha a játékos távozni szeretne. De – tette hozzá – nem fogják áron alul eladni.

A már az angol nagyválogatottban is bemutatkozott Sancho 2017-ben a Manchester City korosztályos csapatától szerződött a német együtteshez nyolcmillió euróért – írja az MTI.

Kiemelt kép: ANKE WAELISCHMILLER / SVEN SIMON / SVEN SIMON / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik