Nemzetközi foci

Remek szerződéssel láncolná magához Lenglet-t a Barcelona

Már most meghosszabbítanák a szerződését.

Bár 2023 nyaráig érvényes szerződés köti Clément Lenglet-t a Barcelonához, a katalán klub már most megkezdte az egyeztetést a kontraktus meghosszabbításáról a francia védővel.

2018-ban a Sevillától érkezett 35 millió euróért a futballista, aki Ernesto Valverde után Quique Setienmél is abszolút alapembernek számít. Az idei szezonban mindent összevetve 2501 játékperc fűződik a nevéhez, szerepelt LaLiga-, Copa del Rey- és Bajnokok Ligája-mérkőzéseken egyaránt.

A védelem tengelyében leggyakrabban Gerard Pique mellett játszik a bekk, aki az elmúlt két évben összesen 74 tétmeccset vívott a Barcában.

A katalán sajtó már többször megszellőztette a hírt, miszerint Samuel Umtiti távozása elé nem gördítene akadályt a Barca. Lenglettel viszont mindenképpen hosszabbítana az együttes, erről pedig a www.football-espana.net számolt be a jól értesült katalán Diario Sport információjára hivatkozva.

A Barcelona tervei között szerepel az új szerződésben egy kivásárlási záradék, amely 300 millió euróban állapítaná meg a francia védő árát.

A katalán sztárcsapat jelenleg kétpontos előnnyel vezeti a LaLigát a Real Madrid előtt, ám a koronavírus-járvány miatt továbbra sem rendeznek meccseket Spanyolországban sem.

Kiemelt kép: Jose Breton / NurPhoto 

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik