Nemzetközi foci

A világ legméltánytalanabb befejezése várhat Ibrahimovic karrierjére?

A La Gazzetta dello Sport vasárnapi beszámolója szerint az AC Milan klasszis veteránja, Zlatan Ibrahimovic visszavonulni készül a jelenleg futó idény végén. Mivel a koronavírus-járvány miatt az is előfordulhat, hogy nem tudják befejezni az idényt, elképzelhető, hogy egyszerűen véget ér a pályafutása és már nem látjuk többet tétmeccsen.

A 38 éves futballista a patinás olasz klubbal télen írta alá szerződését, amely június 30-án jár le. Eddig tíz mérkőzésen szerepelt, négy gólt szerzett és egy gólpasszt adott. Olaszország előtt az amerikai bajnokságban, a Los Angeles Galaxy csapatában játszott, ahol szerződése decemberben lejárt. A milánóiaknál már korábban is futballozott, mégpedig 2010 és 2012 között, 2011-ben olasz bajnoki címet és szuperkupa-győzelmet ünnepelhetett.

Az olasz lapok szerint még nem biztos, hogy lezárul Ibra szenzációs pályafutása, meg aztán egyébként is reménykedhetünk, hogy le tudják játszani az idény végét a Serie A-ban. Lehet a svédet szeretni és nem szeretni, de egy ilyen kaliberű játékosnak méltó búcsúmeccs dukálna.

Kiemelt kép: Isabella BONOTTO / AFP