Nemzetközi foci

Depresszió? Pelé szerint szó sincs erről

Viszont előfordult, hogy nem adott interjút, mert csalódott volt az állapota miatt.

Minden idők egyik legjobb labdarúgója, Pelé tagadta, hogy depressziós lenne az egészségi állapota miatt. A CNN brazil adásának adott interjújában a brazilok 79 éves legendája közölte, az elmúlt években valóban voltak egészségi problémái, de az csak kitaláció, hogy emiatt depresszióval küzdene.

Pelé depressziós az egészségi állapota miatt
Egyre törékenyebb a legenda.

Pelé 2012-ben esett át sikeres csípőműtéten, de azóta előfordult, hogy csak kerekesszékben tudott megjelenni a nyilvánosság előtt, például a 2018-as, oroszországi világbajnokság sorsolásán, illetve többször kórházba került vese- és prosztata-problémákkal is.

Hozzátette, nagyon nagyra értékeli, hogy aggódnak érte, és valóban előfordult, hogy nem adott interjút, mert csalódott volt az állapota miatt, de rendszerint felépült, mentális problémák pedig nem hátráltatják.

Február 10-én Pelé fia, Edinho azt mondta egy interjúban: apját nagyon zavarja, hogy nem tud önállóan járni, sőt ez depressziót váltott ki nála.

A futballtörténelem egyetlen háromszoros világbajnoka 1958-ban, 1962-ben és 1970-ben ért a csúcsra a brazil válogatottal, azaz nyáron lesz ötven éve, hogy harmadszor is aranyérmes lett. Pályafutása jelentős részét a Santosban töltötte, utolsó éveiben játszott a New York Cosmos színeiben.

Kiemelt kép: NELSON ALMEIDA / AFP

Olvasói sztorik