Nemzetközi foci

Újabb bajnokság áll le a koronavírus miatt

Bezárnak az oroszok.

Összefoglaltuk, hogy áll a labdarúgás küzdelme a koronavírus-járvány ellen. A legutóbbi intézkedéseket vettük sorra, amelyek egy részéről már beszámoltunk külön is.

Az Orosz Labdarúgó Szövetség az elmúlt hétvégén még rendezett ugyan mérkőzéseket, de kedden a testület végrehajtó bizottságának elnöksége már úgy döntött, hogy a sportágban minden eseményt azonnali hatállyal fel kell függeszteni április 10-ig.

A Valencia labdarúgócsapata vasárnap még azt jelentette be, hogy öt játékosának – köztük Ezequiel Garaynak és Eliaquim Mangalának – pozitív lett a koronavírus-tesztje. Az együttes hétfőn a honlapján már azt közölte, hogy keretének és stábjának körülbelül egyharmada produkált pozitív tesztet. Kiemelték: minden érintett tünetmentes, és az otthonában van.

Egyre drámaibb a helyzet a Valenciánál, megható fotót posztolt az első fertőzött
A Valencia együttesénél egyre többen produkáltak pozitív koronavírustesztet. A klub tájékoztatása szerint az érintettek tünetmentesek, és házi karanténba vonultak.

A Valencia a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében az Atalantával találkozott, a párharc első mérkőzésére február 19-én Milánóban, a járvány egyik olaszországi gócpontjában került sor. A visszavágót múlt kedden Valenciában már zárt kapuk mögött rendezték meg Spanyolországban.

A Hertha BSC labdarúgócsapata 14 napra karanténba került, mivel egyik meg nem nevezett játékosának pozitív lett a koronavírus-tesztje. A berlini együttes háromnapos kihagyás után kedden kezdte volna újra az edzéseket, de így a játékosok két hétig otthon maradnak.

Koronavírusos lett egy játékos, karanténba vonult a Hertha
Számítottak rá Berlinben, hogy eléri őket is a betegség.

A járványról szóló további, labdarúgással kapcsolatos híreket itt találod!

Kiemelt kép: Alexey Filippov / Sputnik

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik