Nemzetközi foci

Váratlan ajánlatot tettek az UEFA-nak az oroszok

Tavaly decemberben a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség határozatot hozott, amelyben megtiltotta, hogy a doppingproblémák miatt a sportolók Oroszország képviseletében részt vegyenek a nagy eseményeken, például a tokiói olimpián. (Igaz, az a kiskapu nyitva maradt, miszerint a sportolók megfelelő engedélyekkel egyéni indulóként ott lehetnek.)

Bonyodalom támadt négy Eb-mérkőzés megrendezése kapcsán
Oroszország négy évre szóló eltiltását javasolták a sportrendezvények szervezése terén, ám a futball kivétel ez alól.

A labdarúgó Európa-bajnokságra kijutott orosz válogatott esetében ugyanakkor semmilyen tiltás nem merült fel, és bár pletykaszinten azt is rebesgették, akár Szentpétervártól is elvehetik a meccsek megrendezését, a WADA egyik illetékese később jelezte, a tiltás az orosz nagyváros négy Eb-mérkőzése – közte egy negyeddöntőre – nem vonatkozik majd.

A koronavírus-járvány miatt ráadásul fel is bátorodtak az oroszok, Dmitrij Csernyisenko miniszterelnök-helyettes azt mondta, készen állnak arra, hogy még több mérkőzés megrendezését bevállalják.

„Felkértük a sportminisztériumot a teljes infrastruktúra elemzésére, amely lehetővé teszi a sportolók számára a biztonságos edzések és mérkőzések megrendezését. Ha a helyzet nem javul, akkor nézők nélkül. A szabályok szerint, karantén mellett fogunk dolgozni, de ha úgy alakul, teljes mértékben engedélyezzük a mérkőzések megrendezését. Nem fogunk pánikba esni” – mondta Csernyisenko.

Hozzátette:

Az UEFA feladata, hogy válaszoljon a javaslatunkra. Oroszország mindig készen áll arra, hogy segítsen és felajánlja szolgálatait

Oroszországban a pénteki hivatalos adatok szerint 45 koronavírusos esetet diagnosztizáltak.

Kiemelt fotó: Jan Woitas/dpa

Olvasói sztorik