Nemzetközi foci

Üres stadionban tartott focisulit a MU és a Basel az EL-ben

Frankfurtban és Linzben is zárt kapuk mögött rendezték a Európa Liga nyolcaddöntőjét, pedig mindkét helyszínen születettek olyan gólok, amelyeket látniuk kellett volna a szurkolóknak.

Frankfurtban a svájci Basel vendégeskedett, amely Samuele Campo látványos szabadrúgásával szerzett vezetést.

Egyenlítés helyett jött a második játékrészben megint a svájciak találtak be, a lescsapdát kijátszva Kevin Bua volt eredményes.

A Basel leckét adott a németeknek a hatékony kontrázás tudományából, a hajrában Fabian Frei is beköszönt, jókora meglepetést okozott a svájci csapat a sima győzelmével.

A Manchester Unitedben az osztrák listavezető ellen is megvillant az Ole Gunnar Solskjaer állását minden bizonnyal megmentő Bruno Fernandes, aki egy remek lefordulással indította az akciót, aztán mikor szerencsésen visszapattant elé a labda, nagy passzal ajándékozta meg Odion Ighalót, aki hatalmas gólt vert a jobb felsőbe.

A második félidőben Ighalo az előkészítésből is kivette a részét, a befejezőember ekkor Daniel James volt.

Már a kétgólos előny is meggyőzőnek tűnt, de a MU nem állt le, és Juan Mata révén is harmadik ütést is bevitte,

aztán a hosszabbításban előbb Mason Greenwood lőtt egy kapufás gólt (ez volt a 18 éves srác ötödik találata az idei EL-kiírásban),

majd Andreas Pereira lepte meg távolról az osztrákok kapusát, így 0-5 lett a vége.

A korábbi idősávban játszott három meccsből csak az isztambulin lehettek nézők, de itt született a legkevesebb gól, a Basaksehir Edin Visca büntetőjével nyert a Köbenhavn ellen.

A mostani játéknapot nyugodtan lehet a vendégcsapatok nagy napjának nevezni, mert a MU-hoz és a Baselhez hasonlóan a Sahtar Donyeck és a Leverkusen is idegenben szerzett előnyt, a két BL-ből átkerülő csapat a Wolfsburgot, illetve a Rangerst győzte le.

Az előző körben az Arsenalt kipörgető görög Olympiakosz emberhátrányban is vezetést szerzett a szintén a PL-ből érkező Wolverhampton ellen Jusszef el-Arabi góljával,

de a Wolves Pedro Neto megpattanó szabadrúgásával egyenlített, és így kedvezőbb helyzetből várhatja a második meccset. Igaz, ha bejön a papírforma, és az UEFA az EL-t és a BL-t is felfüggeszti, akkor ki tudja, mikor kerül sor a visszavágókra.

Marca: döntött az UEFA, lefújja a Bajnokok Ligáját
A hírek szerint az Európa Liga-sorozatot is felfüggesztik.

Európa Liga, nyolcaddöntő, első mérkőzés:

LASK Linz (osztrák) – Manchester United (angol) 0-5 (0-1)
Eintracht Frankfurt (német) – FC Basel (svájci) 0-3 (0-1)
Basaksehir (török) – FC Köbenhavn (dán) 1-0 (0-0)
VfL Wolfsburg (német) – Sahtar Donyeck (ukrán) 1-2 (0-1)
Glasgow Rangers (skót) – Bayer Leverkusen (német) 1-3 (0-1)
Olympiakosz (görög) – Wolverhampton Wanderers (angol) 1-1 (0-0)

Kiemelt kép: Joe Klamar / AFP

Olvasói sztorik