Élő Nemzetközi foci

Őrület az Anfielden, kiesett a címvédő Liverpool

Elképesztő mérkőzést játszott az Atlético Madrid a Liverpool ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének angliai visszavágóján. A rendes játékidőben a támadással egyáltalán nem foglalkozó spanyolok kihúzták 1-0-s hátránnyal, majd, amikor a hosszabbításban a ’Pool növelte előnyét, a cserecsatár, Marcos Llorente duplázott, továbbjuttatva csapatát. A nap másik mérkőzésén a PSG 2-0-ra győzött, és 3-2-es összesítéssel kiejtette a Dortmundot. A párizsiak a legutóbbi három idényben egyaránt a legjobb 16 között búcsúztak, most szintet lépve már a negyeddöntőre készülhetnek.

Liverpool-Atlético 2-2

Az Anfield Roadon szakadó esőben kezdődött el a mérkőzés, de a Liverpool egy percig nem engedte át a teret az ellenfélnek – bár az Atlético se nagyon akart támadni.

Akár így, akár úgy történt, a meccs hőse a szlovén kapus, Jan Oblak volt, aki repertoárja minden klasszikus mozdulatát bemutatta a mérkőzésen. Védett közeli fejest, belenyúlt reflexszerűen a ziccerbe, ha kellett, nagyon nyújtózkodva kiütötte a távoli lövéseket.

Egyedül a 43. percben volt tehetetlen, de Georginio Wijnaldum olyan okosan bólintotta le a labdát a földre Alex Oxlade-Chamberlain jobb oldali beadását követően, hogy a kapus nem érhetett oda.

A második félidőben folytatódott az Oblak-parádé, a Liverpool egyre elkeseredettebben rohamozott, a kamikáze védelem azonban mindenhová odaért.

Jöhetett a hosszabbítás, amit természetesen egy Oblak-védés vezetett be, de érezhető volt, mindent ő sem háríthat. A 95. percben be is következett a baj, Firmino közeli fejese a jobb kapufáról visszapattan elé, és lábbal már nem volt nehéz eltalálnia az üres kaput (2-0):

Nem sokáig örülhettek az angolok, Adrián kapus rossz felszabadítását követően Marcos Llorente 18 méterről szépen kilőtte a hosszú, bal alsó sarkot (2-1).

És még nem volt vége, a 105. percben ismét Llorente villant, ezúttal 17 méteres lövését verte szemmel Adrián, de a labda ismét a bal alsóban kötött ki (2-2).

Innen már nem volt visszaút, az utolsó percben még Morata bevert egy ziccert, a spanyolok egy teljesen váratlan feltámadással 3-2-re nyertek, és továbbjutottak.

PSG-Dortmund 2-0

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Borussia Dortmundot, ezzel továbbjutott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéből. A koronavírus-járvány miatt nézők nélkül került sor a találkozóra, amely a francia együttes történetének harmadik zárt kapus mérkőzése volt a Parc des Princes-ben.

Az összecsapás előtt mintegy 3000 francia szurkoló gyűlt össze a stadionon kívül, a rendezők pedig a drukkerek három drapériáját függesztették ki a nézőtéren, közülük a legnagyobbon ez állt:

A PSG a mi egyetlen vírusunk.

Az első fél óra végén Neymar bevetődve, fejjel szerzett vezetést, majd a szünet előtt Juan Bernat növelte kétgólosra a különbséget, amivel a PSG jutott a legjobb nyolc közé.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók

Paris Saint-Germain (francia)–Borussia Dortmund (német) 2-0 (2-0)
gól: Neymar (28.), Bernat (45+1.)
kiállítva: Can (Dortmund, 89.)
továbbjutott: a PSG, 3-2-es összesítéssel

 

Liverpool (angol)-Atlético Madrid (spanyol) 2-3 (1-0, 2-2)
gól: Wijnaldum (43.), Firmino (94.), illetve Llorente (97., 105.), Morata (120.)
továbbjutott: az Atlético, 4-2-es összesítéssel.

Kiemelt fotó:

Morata is beköszönt

Az utolsó percben még Morata is bevert egy ziccert, a spanyolok egy teljesen váratlan feltámadással 3-2-re vezetnek… és továbbjutnak.

Fordulás

Kis szusszanás, és jöhet az utolsó 15 perc.

Llorente megállíthatatlan

Őrület az Anfielden: kiegyenlített az Atlético Madrid, Llorente ezúttal 17 méterről talált be (2-2).

Összesítésben 3-2 a spanyoloknak.

Atyavilág... továbbjutásra áll az Atlético

Nem sokáig örülhettek az angolok, Llorente 18 méterről nagyon szépen kilőtte a hosszú, bal alsó sarkot (2-1).

a
Összesítésben 2-2 – de idegenbeli góllal a spanyolok állnak továbbjutásra.

Kellett károgni... 2-0

Na, itt a gól: bár Firmino elsőre a jobb kapufára fejelte a labdát, a kipattanót csak bebelsőzte a bal sarokba (2-0).

PSG-öröm, Pool-Atléti hosszabbítás

Párizsba lassan beszökött a tavasz… három sikertelen idény után végre túlélte a nyolcaddöntőt a csapat, és a Dortmund 2-0-s legyőzésével (3-2-es összesítéssel) továbbjutott.

Haaland számára nyolc meccsen elért tíz góllal ér véget az első BL-idény.

Az Anfield Roadon vége a rendes játékidőnek, jöhet a hosszabbítás.

Troll Neymr

Neymar meccs közben trollkodta szét a dortmundi csodagyereket, Erling Braut Haalandot: a brazil az ellenfelénél megszokott gólörömmel ünnepelte találatát.

Próbálkozik a Dortmund

A németek nagyon küzdenek a szépítésért, de nem akar sikerülni: Brandt és Can kísérlete sem ért célt.

Pool-kapufa!

Robertson fejesét követően a labda a lécet találta el.

Adrián óriási védése

Joao Félix 18 méteres lövése kipattant a liverpooli kapusról, de gyorsan eszmélt, és Correa elől felszedte a labdát

Nagyon nyom a Liverpool

Oblak folyamatosan munkában, Mané leshelyzetét is védte, majd Oxlade-Chamberlain távoli löketét is kitolta.

Félidőben

FC Liverpool (angol)-Atlético Madrid (spanyol) 1-0
Összesítésben: 1-1

Paris Saint-Germain (francia) – Borussia Dortmund (német) 2-0
Összesítésben: 3-2

Megduplázta előnyét a PSG

A kétperces hosszabbításból 20 másodperc telt el, amikor Bernat betalált (2-0).

Összesítésben 3-2 a párizsiaknak.

Vezet a 'Pool

Eddig bírta az Atlético, Wijnaldum fejesével vezet a hazai csapat (1-0).

Összesítésben 1-1.

Megint Oblak

Ezúttal Firmino közeli lehetőségét védte nagy reflexszel.

Olvasói sztorik